Uli Hoeness a Bayern „51′ magazinjában adta egyik búcsúinterjúját. Ennek pár részletét közöljük.
A Bayern utáni életéről: Jómagam is kiváncsi vagyok rá. Az irodámba Herbert Hainernek kell beköltöznie. Ha valakinek tanácsra lesz szüksége a Bayernnél, én ott leszek. Ha nem, akkor az egy jó jel. Az életem totális egyensúlyban van. Különösen örülök az unokáimmal eltöltött még több időnek. De többek között elnöke vagyok a Dominik-Brunner-alapítványnak és ott vagyok az FC Bayern Hilfe eV igazgatóságában is, ahol továbbra is megtartom az előadásaimat, mellette golfozok, sakkozok – nem az lesz, hogy ülni fogok otthon a telefon előtt és várom, hogy felhívjon valaki.
Herbert Hainerről és Oliver Kahnról: Oliver gyakran jön az irodámba kávézni a kanapéra, az elmőúlt évekbeli fejlődése pedig egyre jobban imponált számomra. Nagyon mély beszélgetéseink voltak. Tíz vagy öt éve még én sem tudtam volna elképzelni őt ebben a pozícióban – megkérdeztem tőle, hogy érdeklődik-e egyáltalán iránta, de furcsamód ő is úgy gondolta, hogy egyáltalán nem tudja elképzelni. Egy héttel később felhívott és azt mondta, hogy talán jobban átkéne beszélnünk ezt a dolgot. Amikor Herbert Hainert kérdeztem a felkérésről, azt mondta: „Ez az egyetlen pozíció a világon, ami fel tudna izgatni.” Ha nem lennék teljesen meggyőződve bennük, újra jelöltettem volna magam. Olyan embereket kerestem, akikre rá tudom bízni ezt a feladatot. Ezt a döntést én hoztam meg és egy másodpercig sem bánom.
A Bayernről: Mindent köszönök a klubnak – soha nem alkalmazottként, hanem elsődleges fanként tekintettem magamra. Úgy gondolom, hogy az elkövetkezendő években olyan sikeres lesz a koncepciónk, mint soha. Alig van olyan klub világszerte, amelyet így vezetnek, sokan egy milliárd eurós adóssághegyen állnak. Hol vannak például a milánói klubok vagy a Manchester United? Számos jel utal arra, hogy a labdarúgásban csak pénzzel, tudás és szív, valamint bizonyos értékek nélkül hosszútávon nem lehet sikeresnek lenni.
Egy saját TV-showról: Semmi esetre. De ha mindentől távol leszek, eltudom képzelni, hogy ismét vendég legyek egy politikai beszélgetőműsorban. Az FC Bayern elnökeként elszoktam ettől, már az adóügyi dolgaim miatt is.
A legnagyobb hibájáról: A legeslegnagyobb hibám az adóügyem volt. Mélyen sajnálom és az engem ért kritikák teljesen jogosak. Annyira hálás vagyok a családomnak, óriási tartást adtak. Abban az időszakban sokat gondolkodtam és tanultam az életről. Bármennyire is őrülten hangzik: Ezt az időszakot sem akartam kihagyni. A nehéz órákban emlékeztem arra a sorsra, amit kaptam. Egyszer volt valaki a cellámban, akit kiengedtek. Azt mondta, nem tudja hova vezet az útja. Senki nem ment érte. Majd beszállt egy taxiba és ment a semmibe. Az ilyen élmények nem múlnak el nyomtalanul.
A börtönbüntetése előtti búcsújáról: Emlékszem, hogy csak az utolsó pillanatokban döntöttem el, hogy 2013 novemberében elmegyek a közgyűlésre és elnökként mondok búcsút. Ha nem mentem volna, akkor biztosan nem tértem volna vissza, mert a rajongók akkori bátorítása óriási erőt adott.
Az online világról: Majd foglalkozni fogok vele akkor, amikor odáig jutunk, hogy célzott információkhoz juthatok. Elhatároztam, hogy a jövőben a közösségi médián keresztül fogok tudni beszélni a családtagjaimmal. Twitterezni nem akarok -továbbra is telefonálok és személyesen találkozok emberekkel. Az én szememben az internethez nem tartoznak igazi érzelmek, hidegen hagy, sok ember egyáltalán nem tud semmit arról, hogyan manipulálják az internet által. Nem szabad csak a virtuális világra hagyatkozni, sok a valótlanság benne. Én nem képviselem magam rajta, nincs email címem, twitter accom stb. – mindenki támadhat engem az összes csatornám, én erről egyáltalán nem értesülök.
