Akadémia

Sebastian Hoeness: Zirkzee különleges típusú csatár, Phonzy esete kiváló példa



A Bayern II vezetőedzője, Sebastian Hoeness a Goal-nak adott interjújában többek között a jelenlegi munkájáról, csapata teljesítményéről, Zirkzeeről, Daviesről, Cuisance-ról és Arpról is beszélt.


Herr Hoeness, az amatőrök előtt a Bayern U19-es csapatát irányította. Hogyan jött a klub részéről az a döntés, hogy nyártól önt helyezze a jelenlegi a pozíciójába?

Az előző szezon végén Jochen Sauer felhívott és elmagyarázta nekem, hogy a vezetők Holger Seitz csapaton belüli váltása után belső megoldás mellett döntenének. Jochek megkérdezte, hogy eltudnám-e képzelni a csapat átvételét. Aludtam rá egyet, de tulajdonképpen rögtön tudtam a végeredményt. Másnap szavamat adtam, ugyanis nagy lehetőséget láttam ebben a feladatban.

Tehát a pozitív kilátások kizárták a lehetséges nehézségeket?

Természetesen voltak bizonytalanságok – ekkor még nem volt biztos, hogy feljutunk a harmadosztályba vagy a Regionalligában maradunk. Egy fiatal csapattal vagy a bennmaradásért harcolunk, vagy azért, hogy a Regionalligában elsők legyünk. Ezeken azért elgondolkodtam. Másrészről viszont nagyon vonzó volt, hogy a fiatalokat felkészítsem a profi labdarúgásra. A pozitív kilátások abszolút felülkerekedtek.

Az őszi idényt a 15. helyen végezték, az újév első két meccsén viszont legyőzték az Uerdingent és a Rostockot. (azóta a Viktoria Kölnt is – szerk.) Mi a jelenlegi konklúzió?

Előzetesen is azt vártuk, hogy nehéz szezonunk lesz. Mindenesetre többször is bizonyítottuk a csapatban rejlő magas potenciált. Például volt egy hárommeccses győzelmi szériánk és felsőházas csapatokat is megvertünk. Egyes meccseken vannak olyan szakaszaink, amelyben nagyon jól megy, de vannak nehezebb időszakok is. Az elmúlt öt hónapban viszont összességében nagyon tapasztalatot gyűjtüttünk. Rengeteg ragad a srácokra és folyamatosan fejlődnek. A KFC elleni győzelem a szezon egyik legjobb teljesítménye volt, ezt szeretnénk mindig előhívni.

Mik ennek az akadályai?

Eltervezzük, hogy bátran játszunk. Ezt meg is teszi a csapat, viszont a védekezésben való szükséges stabilitás még hiányzik. Mi kaptuk a harmadik legtöbb gólt, viszont 38-at szeztünk. Ez a mérleg is vázolja, miben vagyunk jók és melyik részlegben kell fejlődnünk. Feladatunk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt. Az újévre való felkészülés mindenesetre nagyon jól sikerült.

Hátrányt jelent, hogy a hét során nem mindegyik játékos áll a rendelkezésére? Páran a Bundesliga-csapatnál edzenek.

Nálunk mindig az egyéni fejlődés áll az előtérben. A srácaink minden első csapatnál eltöltött edzésen tanulhatnak a sztároktól. Láthatják és átélhetik, mire van ott szükség és miben hiányosak. Ebből profitálunk mi is, ha nálunk lépnek pályára. Az automatizmusok miatt világos, hogy nem egyszerű, de ez nem lehet kifogás. Azt hiszem a klubon belül mi vagyunk az egyetlen olyan csapat, amely nem úgy vág neki a mérkőzéseknek, hogy nyernie kell.

Milyen az első csapat felelőseivel való kommunikációja?

Szinte minden nap kommunikálunk, főleg Hermannal. Hansi Flickkel nem rendszeresen, viszont ha például egy meccs után összefutunk, elmondja a véleményét, amit szívesen fogadok.




Előfordulhat, hogy az ön öltőzőjében tűnik fel?

Nem. Inkább a saját edzésgyakorlatain beszél azokkal a srácokkal, akik velük edzenek.

Mennyi tehetséget találtak az ön időszaka alatt a Bayernnél?

Nagyon óvatosan közelítjuk meg ezt a kérdést. 2017 óta vagyok Münchenben, azóta nyolc srácot szereztünk meg az U23-ba, az U19-be és az U17-be. Ez nem sok. Ha egy játékost megszerzünk, akkor a transzfernek ülnie kell. Joshua Zirkzee egy jó példa. Viszonylag kevés pénzt invesztáltunk belé, viszont időközben már a profiknál is sikerült feltűnést keltenie

Ha már Zirkzee: Mi különbözteti meg őt a többiektől?

Ő egy olyan különleges típusú csatár, akit nem gyakran találni. Nagy termetű, atlétikus, viszont laza mozgása van és nagyon technikás, ráadásul kétlábas. Egy az egyben megvannak az erősségei, viszont még van mit tanulnia. Csakúgy, mint a kortársainak, folyamatosan dolgoznia kell saját magán. Tudnia kell, hogy még semmit nem ért el és soha nem lehet elégedett magával. Annak kell lennie a céljának, hogy a lehető legtöbbet érje el.




Tavaly érkezett Alphonso Davies Kanadából. Bevonták önt akkoriban a döntési folyamatba?

Elém tártak egy vidóet, amelyet megnéztem és erről kellett véleményt formálnom. Szerintem fontos, hogy az utánpótlásszakértők is be legyenek vonva, ugyanis az adott korcsoportban ők rendelkeznek a szükséges összehasonlító értékekkel. Általában attól függ, hogy egy potenciális érkező egyáltalán szóba jöhetne-e az utánpótlásban vagy a második csapatban.

Hogyan értékeli a fejlődését?

Pozitívan. Bizonyította, hogy megtérülhet, ha fiatal srácokat mélyvízbe dobjuk és megadjuk nekik a lehetőséget a lubickolásra. Korábban játszott a második csapatban és ott is bizonyította az óriási potenciálját. Mindig motivált volt és megpróbált hozzátenni a játékhoz. Phonzy most folyamatosan a húzóemberek közé tartozik és ha így fejlődik tovább, a nemzetközi élvonalba kerül a saját pozíciójában.

Főleg a fizikuma miatt nevezik a csapattárai őt „Maschine”-nek. Hol látja a legfőbb erősségeit?

Nyilvánvalóan a fizikuma a legnagyobb erőssége. Ő egy modell-atléta: gyors és nagyon robosztus, ez a kombináció nem magától értetődő. A teste a legnagyobb fegyvere. Ezenfelül ballábas, amely technikai szempontból, a legmagasabb tempó mellett is remekül funkcionál. Hogy a képzése alatt általában elől játszott, az balhátvédként is nagyon jól jön számára.

Fiete Arp és Michael Cuisance személyében két további fiatal igazolt nyáron Münchenbe. Az ő esetükben is bízik a hasonló fejlődésben?

Igen, miért ne? Michael fegyvere a kiemelkedő technikája és a kreativitása. Ebben a részlegben Bundesliga-szinten képes játszani. Fiete-nek pedig egyszerűen megvan az a tulajdonsága, hogy gólokat szerez. A sok sérülése miatt szerencsétlen szezonja van eddig, nehezebb is értékelni őt. Viszont bízom benne is, hogy megveti a lábát a Bundesligában. Azt viszont nem szabad elfeledni, hogy mindketten brutálisan fiatalok és a világ egyik legnagyobb klubjában játszanak. Feltétlen türelem szükséges.

A Campus megnyitása óta van Münchenben. Milyen következtetéseket tud levonni két és fél év után?

Pozitívakat. A Campuson való munka és atmoszféra nagyon imponál nekem. Közös a célunk, a játékosok fejlődése áll az előtérben. Örülünk, hogy a Campus létezik és ezekből a nagyszerű feltételekből profitálhatunk. Meg akarjuk valósítani a feladatunkat, hogy olyan játékosokat fejlesszünk, akik a közeli jövőben szóba jöhetnek a Bayern proficsapatában.



Sebastian Hoeness: Zirkzee különleges típusú csatár, Phonzy esete kiváló példa
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top