Adventi naptár

Adventi Naptár #5 – Franck Ribéry bombája a Mönchengladbach ellen



Idén decemberben minden este nyolckor nosztalgiázunk egy kicsit veletek és egészen szentestéig naponta visszaemlékszünk egy-egy ikonikus Bayern-gólra.

Franck Ribéry 2019-ben köszönt el a Bayerntől, miután 425 mérkőzésen 124 gólt és 182 gólpasszt szerzett a csapatban. A francia klasszis legendaként távozott, de még mindig aktív: az olasz bajnokságba feljutó Salernitanában szerepel. Jövő áprilisban már 39 éves lesz.

A 2012/13-as idényben a Bayern triplázott, a Mönchengladbach elleni idegenbeli mérkőzés pedig az utolsó volt a londoni BL-döntő előtt. Heynckes a legerősebb csapatot küldte a pályára annak ellenére, hogy korábban már eldőlt a bajnoki cím. Az indok minden bizonnyal az volt, hogy a csapat tüzelje fel magát a hét nappal későbbi fináléra. A Mönchengladbach kapuját ter Stegen őrizte, de ott volt a hazaiak csapatában a most Barcelonában focizó Luuk de Jong is.

A meccs első 18 perce 5 (!) gólt hozott. Miután a Gladbach egy perc leforgása alatt két találatot szerzett (a 4. és az 5. minutumban), a Bayern két perccel később szépített Martínez révén. A következő tíz perc is hozott még két gólt – az egyiket Ribéry szerezte, ám nem ez volt az, amelyet kiemeltünk.

Az 53. percben Lahm a tizenhatos vonalára adta be a labdát, ahová Ribéry helyezkedett. A francia támadó az erősebb lábára támaszkodott és ballal csapott le a játékszerre. Az pedig – mintha csak zsinórón húzták volna – a kapu felső sarkában kötött ki. Bumm, ott volt az egyenlítés. A győztes gólt nem sokkal később Robben szerezte – akár csak egy héttel később.

Adventi Naptár #5 – Franck Ribéry bombája a Mönchengladbach ellen
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top