Bundesliga

Nyolc gól, három pont | Bayern 5-3 Augsburg



A Bayern München egy szórakoztató összecsapáson megverte az Augsburg együttesét.

A bajor alakulat egy csodálatos PSG elleni sikert követően újra az Allianzban játszott. Ezúttal már a rendkívül izgalmas német bajnokság 24. fordulójában, az Augsburgot fogadva.

Julian Nagelsmann nem kevés, összesen öt helyen változtatott a kezdőben a BL-meccshez képest. Erre már a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóján is beszélt. Kikerült (a keretből is) a hátproblémákkal bajlódó Choupo-Moting, illetve Stanisic, Coman, Goretzka és Müller sem kezdett. Mané november 8-i sérülése óta először startolt, rajta kívül pedig még Gnabry, Joao Cancelo, Sané és Pavard volt új ember.



Image

Benji volt az első 45 perc hőse. Először viszont még Mergim Berisha villant, aki sorozatban negyedik Bayern elleni összecsapásán lőtt gólt. A Bayern azonban szinte azonnal válaszolt: Joao Cancelo első bajor találatát Pavard-é négy perccel később követte. Mindkét találat szép volt, utóbbinál pedig Sadio Mané egy fej fölött elrúgott labdával adott gólpasszt.

A francia védő aztán a 35. percben már a duplázását ünnepelhette, miután egy magasra pattanó labdát közelről gyönyörű mozdulattal juttatott Gikiewicz kapujába. Mindezt a 150. meccsén Bayern-mezben. Ez volt a hatodik gólja ebben az évadban, ezzel pedig a mostani a legeredményesebb szezonja teljes pályafutása során.

A show pörgött tovább Manénak, majd Sanénak köszönhetően. A szenegáli lőtt kapura, de gellert kapott a próbálkozása, Leroy azonban jókor volt jó helyen és lazán kapuba talált. Így tehát 4-1-es előnnyel mehettek az öltözőbe a srácok.



Image

A második játékrész első tizenöt percében Mané lesgólt jegyzett. Ezt követte Matthijs de Ligt szabálytalansága a másik tizenhatoson belül, Badstübner bíró pedig büntetőt ítélt. Berisha állt oda, belőtte, majd visszanézték a mozdulatát dupla érintés gyanúja végett. A stáb szerint azonban szabályos volt a gól.

Aki azt hitte, ezzel vége van, az még láthatott egy gólváltást: előbb Cancelo varázsolta oda Davies elé a játékszert, majd a pálya másik végén Vargas is megtette ugyanezt Cardonával. Így tehát 5-3 lett a végeredmény – visszavágtunk a hinrundés vereségért!

A mérkőzés jegyzőkönyvét és statisztikáit ezen a linken, míg az összefoglalóvideót alább láthatjátok. Március 19-én jön a folytatás, méghozzá a BayArenában, a Leverkusen otthonában. Az lesz az utolsó e havi találkozó, hiszen jön a válogatott szünet. A bolondok napján térünk majd vissza egy Dortmund elleni szuperrangadóval!

Nyolc gól, három pont | Bayern 5-3 Augsburg
1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Pingback: „Az erős kispad jellemző egy ilyen nagy klubra” | Reakciók: Bayern 5-3 Augsburg

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top