Bajnokok Ligája

A City lesz a Bayern ellenfele a BL negyeddöntőjében!



Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: a Bayern München a Manchester City csapatával játszik a negyeddöntőben!

Az első meccset április 11-én a manchesteri Etihad Stadionban, a visszavágót pedig április 19-én az Allianz Arenában játssza a Bayern a Guardiola vezette City ellen.

A legjobb nyolc párosításainak kisorsolása mellett azt is megtudhattuk, hogy mely párharcok győztesei csapnak össze az elődöntőben. Alább ezeket láthatjátok, de előtte még jelezzük azt is, hogy az alábbi linkre kattintva elolvashatjátok a sorsolást követő reakciókat!

„Talán a legkeményebb ellenfelet kaptuk” | Reakciók a BL-sorsolás után



Az összes párosítás és a menetrend

• 1. negyeddöntő: Real Madrid vs. Chelsea

• 2. negyeddöntő: Inter Milan vs. Benfica

• 3. negyeddöntő: Manchester City vs. Bayern München

• 4. negyeddöntő: AC Milan vs. Napoli

Az első negyeddöntő továbbjutója játszik a harmadikéval, a második pedig a negyedikével az elődöntőben. Az elődöntőket május 9-én és 10-én, illetve 16-án és 17-én játsszák le. Az isztanbuli Atatürk Olimpiai Stadionban rendezendő döntő június 10-én lesz.

A következő hetekben a két csapat múltjáról és további érdekességekről is fogunk cikkezni!

A City lesz a Bayern ellenfele a BL negyeddöntőjében!
2 hozzászólás

2 hozzászólás

  1. Pingback: „Ha BL-t nyerünk, senki sem mondhatja, hogy szerencsénk volt” | Sajtótájékoztató: Leverkusen-Bayern

  2. Pingback: „Talán a legkeményebb ellenfelet kaptuk” | Reakciók a BL-sorsolás után

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top