Felkészülés

Kezdődik az ázsiai turné! | Itt van az utazók névsora és az otthon maradók listája!



Miután a repülője felszállt Münchenben, a Bayern megkezdte az útját Ázsiába, ahol az Audi Summer Tour keretein belül három felkészülési meccset is játszik.

A srácok előbb Japánban, majd Szingapúrban mutatják meg magukat a helyi drukkereknek, hogy aztán augusztus 3-án hazainduljanak. A repülőút egy bő félórás késéssel, ma délután fél 5-kor kezdődött és annak ellenére, hogy június 30-án véget ért a Bayern és a Qatar Airways együttműködése, a srácok a katari légitársaság gépével utaznak, mert az ezt garantáló szerződéseket már korábban aláírták a felek.

Tokió nemzetközi repülőteréig 9391 km a távolság, ezt 12 és fél óra alatt teszi meg a légijármű, ami azt jelenti, hogy helyi idő szerint kedden délután 1 körül érkeznek meg (magyar idő szerint ez reggel 6 óra). Kicsit több mint egy teljes nappal később már a Manchester City ellen lépnek pályára, így nincs sok idő az átállásra. Ezzel szemben az angol klub már napok óta a japán fővárosban van.

Ami az összes ázsiai felkészülési meccset illeti, ez lesz a program:

2023. július 26.: Bayern-Manchester City barátságos mérkőzés Tokióban, magyar idő szerint 12:30-tól.

2023. július 29.: Bayern-Kawasaki Frontale barátságos mérkőzés Tokióban, magyar idő szerint 12:00-tól.

2023. augusztus 2.: Bayern-Liverpool barátságos mérkőzés Szingapúrban, magyar idő szerint 13:00-tól.

Minden felkészülési meccs előtti napon nyilvános edzést és sajtótájékoztatót közvetít élőben a klub a hivatalos felületein. A meccseket – a tavalyi felkészülési időszakhoz képest eltérően – nem ingyenesen, hanem a klub előfizetéses felületén, az FC Bayern TV Plusszon lehet majd nézni élőben, havi 4 euró az előfizetés erre.



Tom Ritzy Hülsmann schnappte sich seine Taschen und ging zum Flieger

Hülsmann a legmagasabb az utazók közül.

A keret

A klub ma jelölte ki a hivatalos keretet. Az alábbi játékosok utaznak el: Upamecano, Kim, de Ligt, Pavard, Kimmich, Gnabry, Goretzka, Sané, Coman, Wanner, Mané, Davies, Sarr, Laimer, Ulreich, Sommer, Vidović, Gravenberch, Tel, Mazraoui, Krätzig, Musiala, Hülsmann, Stanišić, Pavlović, Ibrahimović és Tikvić.

A klub hivatalos tájékoztatást tett arról is, hogy (az azóta már a Dortmundhoz igazoló) Marcel Sabitzer, Alexander Nübel (Stuttgart, kölcsön) és Johannes Schenk (Preußen Münster, kölcsön) azért nem tart a csapattal, mert „más klubbal tárgyal”. Sérülés miatt pedig Manuel Neuer, Thomas Müller, Eric Maxim Choupo-Moting, Raphaël Guerreiro, Tarek Buchmann és Malik Tillman hiányzik. Utóbbi távozási szándékáról is lehetett olvasni korábban.

A távozó kapusokat a 19 esztendős, kétméteres Tom Ritzy Hülsmann helyettesíti majd. Akadémisták közül is jön egy pár: Frans Krätzig (20, balhátvéd), Aleksandar Pavlović (19, védekező középpályás) és Antonio Tikvić (19, középhátvéd) egészíti ki az együttest. A profiszerződéssel rendelkező Arijon Ibrahimović és Gabriel Vidović is ott lesz. Ők a tegernseei edzőtábor nagy részét kihagyták.

Az Al-Nassrhöz közel álló Sadio Mané ott van a keretben, ahogyan Yann Sommer is, akiért az Inter jelentkezett be. A Bild szerint hamarosan újra folytatódnak a tárgyalások a milánóiak és a müncheniek között, de egyelőre még a kerettel lesz a svájci kapus, akárcsak szenegáli társa.

Közben német források szerint Jan-Christian Dreesen, a klub vezérigazgatója, valamint Marco Neppe, a technikai igazgatónk azért nem tart a csapattal, hogy személyesen tudja tovább folytatni a tárgyalásokat Harry Kane leigazolásáról a Tottenham elnökével, Daniel Levyvel. Ezt Herbert Hainer is megerősítette és hozzátette, hogy azért maradtak, hogy „minél ütőképesebb csapatot tudjanak építeni addig”.

Kezdődik az ázsiai turné! | Itt van az utazók névsora és az otthon maradók listája!
1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Pingback: Álomgól az utolsó percben | Ki az a Frans Krätzig?

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top