Hivatalos

Hivatalos: Hülsmann profi szerződést kapott

2026-ig szóló profi kontraktust írt alá a Bayern 19 esztendős tehetségével, Tom „Ritzy” Hülsmannal.

205 centiméter magas, két éve mutatkozott be a Bayern München II-ben, azóta pedig 12-szer védte a tartalékok, 25-ször pedig az U19-es csapat kapuját. Az ázsiai turnéra is elutazott a nagyokkal (bár nála senki se volt magasabb), pályára viszont nem lépett.

2017-ben szülővárosa klubjától, az Eintracht Triertől hoztuk el őt. A mostani szezon eddig két tétmeccsén ő ült a Bayern kispadján, mint Sven Ulreich cseréje. Ullén kívül még két poszttársa lesz Manu Neuer és a nemsokára aláíró Daniel Peretz személyében. Ezzel együtt továbbra is a Kisbayernben fog védeni, de jónéhányszor láthatjuk majd a profik tréningjén is.



Nyilatkozatok

Jochen Sauer, a Bayern Campus vezetője: Ritzy Hülsmann az elmúlt években folyamatosan fejlődött velünk és a nyár eleje óta rendszeresen a felnőttekkel edz. Meg vagyunk győződve a tehetségéről és örülünk, hogy Tarek Buchmann után egy újabb akadémistának adhatunk profi szerződést.

Ritzy Hülsmann: Az, hogy aláírhattam az első profi szerződésemet, óriási megtiszteltetés. Nagyon szépen köszönöm a belém vetett bizalmat. Köszönöm a Campus stábjának és edzőinek, hogy végig támogattak az ide vezető úton. Most itt az idő, hogy tovább dolgozzak és fejlődjek.



Ulreich-Backup zum Saisonstart: FC Bayern gibt Ritzy Hülsmann Profivertrag  | Transfermarkt

Elég magas.

Tavaly az azóta kölcsönben távozó Johannes Schenkkel kötöttünk profi szerződést. A fentebb említett Buchmann mellett egyébként Yusuf Kabadayi is most nyáron írta alá első profi szerződését.

Sok sikert, Tom!

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top