Sajtótájékoztatók

„Gyermekkorom óta Bayern-fan vagyok” | Peretz bemutatkozott



Hétfő reggel bemutatta a sajtónak új kapusát a Bayern München.

Daniel Peretz az Augsburg elleni keretben még nem volt ott, de pénteki hivatalos bejelentése óta több csapatedzésen is tapasztalatokat gyűjthetett. A sajtótájékoztatóján elárulta, milyen érzelmek kötik a klubhoz és a tárgyalások kulisszatitkaiba is betekintést nyújtott.

Mellette ült Jan-Christian Dreesen, aki szintén a riporterek rendelkezésére állt.



Daniel Peretz

A Bayern megkereséséről: Természetesen nagyon örültem annak, amikor megtudtam, hogy érdeklődik irántam a klub. Gyermekkorom óta nekik szurkolok, szóval hihetetlenül örömteli érzés van bennem.

A tárgyalássorozatról: 7-10 napig tartott, „egyszer fent, egyszer lent” típusú volt. Nekem ugyebár védenem is kellett közben a csapatomban, úgyhogy nem sok idő jutott arra, hogy foglalkozzak a dologgal. Bíztam az ügynökömben. Viszont nagyon akartam ezt az átigazolást. Alig várom, hogy a világ legjobb játékosaival edzek.

Az első tapasztalatokról: Olyan itt, mint egy családban. Az új csapattársaim azt éreztetik velem, mintha az otthonomba érkeztem volna. Nagyon boldog vagyok.

A poszttársairól: Szuper lesz Manuel Neuerrel és Sven Ulreichhal közösen dolgozni, illetve a kapusedzővel, Michael Rechnerrel. Egymást fogjuk jobb teljesítményre bírni. Manuel a példaképem. Tegnap találkoztam vele, nagyszerű élmény volt. Meg akarom mutatni, mit tudok, közben pedig tanulni is szeretnék tőlük.

Thomas Tuchelről: Abból, amit tapasztaltam, azt tudom leszűrni, hogy egészen közeli a kapcsolata a játékosokkal, akikre szinte gyermekeiként tekint. Amikor először beszéltünk telefonon, rólam és a keretben betöltött helyzetemről volt szó.

Image

CEO-nk is nyilatkozott pár dologról.

Jan-Christian Dreesen

A játékosról: Nagyon örülök, hogy véget ért a kapus utáni keresésünk. Danielt nagyon régóta figyeljük már. Az U21-es Európa-bajnokságon pedig két büntetőt is megfogott Németország ellen és az egész tornája kiváló volt. A keresés közben egyébként változtak a tervek, hiszen Manunak kevesebb idő kell a visszatéréshez. A tegnapi győzelem mellett most Daniel leigazolásának is nagyon örülünk.

Dani nemzetiségéről: Ő az első izraeli játékosunk, ennek pedig örülünk, tekintve a klub történelmét is. Ugyanakkor a nemzetisége nem fontos számunkra. Származás, nem, vallás – „kozmopolita” klub vagyunk és csak egy dolog érdekel minket: hogy sikeres futballt játszunk.

Arról, hogy miként tervezne vele: Ez az átigazolás a jövőnek szól. Még csak 23 éves. Ezért is adtunk neki egy ötéves szerződést. Persze a tehetség egyedül nem elég. Amellé kell szenvedély, kitartás, energia és fegyelem is. De ezeket a tulajdonságokat is látjuk Danielben. Reméljük, sikeres lesz a közös jövőnk.

Pavard-ról: Nem edzett velünk az elmúlt napokban. Nem érzi jól magát, előbb gyomorproblémák, most pedig hátfájdalmak miatt. Meg vagyok győződve arról, hogy megoldást találunk az átigazolási ablak utolsó napjáig.

Az esetleges új védekező középpályásról: Szerencsére van még egy pár napunk szeptember 1-ig, úgyhogy egy kis türelmet kérnék. Folyamatos a kommunikáció a vezetőségben.

„Gyermekkorom óta Bayern-fan vagyok” | Peretz bemutatkozott
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top