Átigazolási hírek

Hivatalos: Gravenberch a Liverpoolban folytatja



Ryan Gravenberch ötéves szerződést írt alá a Liverpoollal.

Egy szezon és 34 mérkőzés után búcsút int Münchennek 21 esztendős holland középpályásunk. Nem úgy alakult bajor karrierje, ahogyan azt eltervezte, ezt ki lehet jelenteni: megmutatta a tehetségét és volt, hogy meccsről meccsre a kezdőbe vártuk, mégsem szerepelt benne.

Most 40 millió euró az átigazolási díja, ehhez később 5 millió euró kapcsolódhat bónuszként. Az összeg 7,5%-a az Ajaxot illeti.



Nyilatkozat a klub részéről

Jan-Christian Dreesen: Nagyon nagy köszönettel tartozunk Ryan Gravenberchnek a sikeres közös munkáért. Egy csapat többől áll, mint egy kezdő tizenegy, Ryan pedig fontos része volt a bajnoki címünknek. Azzal a kéréssel jött hozzánk, hogy több játéklehetőséget szeretne, mi pedig vele közösen e transzfer mellett döntöttünk. A legjobbakat kívánjuk neki Liverpoolban.

Egyesek szerint meg kellett volna adni neki a második esélyt, ugyanakkor az egy ideje jól érezhető távozási szándéka miatt várható volt, hogy a védekezőbb szellemű középpályás, Palhinha tervezett igazolása miatt ő lesz az, aki távozik. Végül a portugál nem jött, Ryan viszont elköszönt.

Sok sikert Liverpoolban, Ryan!

Hivatalos: Gravenberch a Liverpoolban folytatja
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top