Akadémia

Hivatalos: Frans Krätzig profi szerződést kapott



A Bayern hivatalosan bejelentette, hogy 2027-ig szóló profi szerződést kötött Frans Krätziggel.

Várható volt, hogy előbb-utóbb megkapja a profi kontraktust is 20 esztendős tehetségünk. Ez most megtörtént, innentől a felnőtt csapat tagja. Frans ebben a naptári évben robbant be a Bayernbe. Előbb kényszerből a tartalékok közt játszott balhátvédet, majd nyáron felkerült a profik közé, akikkel megjárta Ázsiát és lőtt egy egészen nagyszerű bombagólt a Liverpool ellen. Ősszel bemutatkozott tétmérkőzésen és a kupában, a Preußen Münster ellen gólt is szerzett.

2017-ben érkezett szülővárosa első számú klubjából, az 1. FC Nürnbergből. Ő volt az akkor megújuló Bayern Campus egyik első igazolt növendéke. Mostanra egy nagyon sokoldalú középpályássá nőtte ki magát, aki balhátvédként lenyűgözte a rekordbajnok szurkolóit. Tom Hülsmann és Tarek Buchmann után a harmadik akadémistánk, akit felhoztak a nagyok közé ebben a szezonban.



Taichi Fukui and Frans Krätzig catch the eye in DFB Cup

Münsterben profi pályafutása első gólját szerezte.

Nyilatkozatok

Jan-Christian Dreesen, a Bayern vezérigazgatója: Nagyon örülünk ennek a szerződésaláírásnak. Frans csodálatos példája annak, miként igyekszünk kinevelni a tehetségeket a Bayern Münchennél és miként építjük be őket a felnőttek közé. Köszönhetően az elmúlt hónapokban mutatott folyamatos jó teljesítményének, világossá vált számunkra, hogy hosszútávon a Bayernhez szeretnénk kötni őt.

Christoph Freund, a Bayern sportigazgatója: Nagyon boldogak vagyunk, hogy Frans velünk marad a következő négy évben. Ő volt az egyik első tehetség, aki elkezdte a munkát a megújult Bayern Campuson, még 2017-ben. És itt a bizonyíték, hogy a folyamatos munka kifizetődik. Frans nagyon intelligens labdarúgó, nagyszerű bal lába van, több poszton is bevethető és egy nagyon pozitív srác.

Frans Krätzig: Leírhatatlan megtiszteltetés, nagyon büszke vagyok. A Bayern München a világ egyik legjobb klubja. Hálás vagyok mindenkinek, aki bízott bennem, mindig igyekszem a legjobbamat nyújtani. Ez még csak a kezdet.

Még augusztusban írtunk róla bővebben!

Álomgól az utolsó percben | Ki az a Frans Krätzig?

Hivatalos: Frans Krätzig profi szerződést kapott
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top