Bundesliga

Remek játék a válogatott szünet előtt | Bayern 3-0 Freiburg



A Bundesliga 7. meccshétvégéjén a Freiburg csapatát fogadták kedvenceink.

Az ellenféllel szemben a mostani győzelemmel már 24 meccse veretlenek vagyunk hazai pályán a ligában. A teltházas, 75 ezer néző előtt játszott találkozón nagyon fontos volt a három pont megszerzése, hiszen a bámulatos menetelést pordukáló, Xabi Alonso által irányított Leverkusen ismét 3-0-ra győzött. Ezzel már biztossá vált, hogy nem fogjuk beérni őket a tabella élén a válogatott szünet előtt, és még a Sebastian Hoeneß vezette Stuttgart is megelőzi a bajorokat.

A fiatal Tarek Buchmann, valamint Serge Gnabry, Matthijs de Ligt és Manuel Neuer nem volt bevethető, Rapha Guerreiro pedig balszerencsés módon, egy edzésen szerzett sérülés miatt újra kidőlt. Az ellenfélnél is komoly hiányzókkal számolhatott a rutinos edző Christian Streich, hiszen Christian Günter, Michael Gregoritsch, Nicolas Höfler vagy éppen Matthias Ginter sem focizhatott.

Thomas Tuchel a következő kezdőt küldte pályára: Ulreich – Davies, Upamecano, Kim, Mazraoui – Goretzka, Kimmich – Coman, Müller, Sané – Kane. A hétközi BL meccshez képest Goretzka és Müller került be Musiala, illetve Laimer kárára.



Bayern Munchen, victorie la scor de neprezentare cu Freiburg. Coman și Sane, decisivi pentru campioana en-titre - Eurosport

Csapatunk már rögtön a meccs elején agresszívan játszott. Szögletet szöglet után harcoltak ki a bajorok és a kapuja elé szögezték a Sallai Rolanddal felálló Freiburgot. Egy káprázatos Kingsley Coman-gól indította a meccset a 12. percben. A francia a jobb szélről tekerte be a labdát és a (kérdés, hogy mennyire tudatos) lövés a kissé kint helyezkedő Noah Atubolu kapus felett a hosszú oldali kapufáról pattant be. Tuchel pont a mérkőzés előtt nyilatkozott, hogy több gólt szerezhetne a francia.

A 17. percben Nous Mazraoui sárgázódott be, majd Harry Kane járt nagyon közel a gólszerzéshez. A 26. percben egy szemet gyönyörködtető akció után Leroy Sané passzolt a belógó védők miatt a leshatáron belül lévő angolhoz, majd tőle kapta a gólpasszt szezonbeli hatodik bajnoki találatához. Ez volt a negyedik olyan gól, aminél Kane készítette elő Sanét.

A 44. percben aztán tovább folytatódott a Sané-show: egy Comantól kapott passz után gyönyörűen rázta magáról védőjét és pókhálózta ki a felső sarkot. Az ezt követő VAR-ítélet szerint a találat érvénytelen volt, mivel a német játékos lesen tartózkodott. Csak egy lábfej lógott be az utolsó védő mögé. Ennek ellenére nem lehetett panaszunk a csapat első félidei teljesítményére. A Freiburg szinte egyátalán nem alakított ki helyzeteket és a bajor srácok remekeltek a támadások terén.



Bundesliga: FC Bayern dominiert Freiburg und rückt auf Platz drei vor - FOCUS online

Sané karrierje során harmadik alkalommal érte el azt, hogy sorozatban három német bajnokin is betalált.

A szünet után sem lassított a tempón a rekordbajnok. Hatalmas nyomás alá helyezték a feketeerdei csapat játékosait és szépen kombináltak a kapu előtt, hihetetlen mezőnyfölény mellett. A védelem kőkemény volt.

Az ellenfél trénere egy hármas cserével próbált javítani csapata nem túl fényes helyzetén. A 72. percben pedig nálunk érkezett a két hatalmas csillagunk, Jamal Musiala és Mathys Tel is. A cséká Thomas Müllert és Harry Kane-t váltották. Nem sokkal később Mats már be is talált a hálóba egy Coman-passz után, de sajnos hatalmas lesen volt. Tuchel a végén Konrad Laimert küldte be a jobb oldalra, de nem Mazraoui jött le, hanem ő húzódott be a kiszálló Dayot Upamecano helyére.

Látszott, hogy Coman nagyon komolyan vette Tuchel sajtótájékoztatón elhangzott szavait, hiszen a 85. percben ismét gólt szerzett: Laimer indítása után egy szemkápráztató cselt követően ballal lőtte a léc alá a labdát. Már az hihettük, kaput eltaláló lövés nélkül zárják a vendégek a találkozót, de a harmadik gólunk után nemsokkal Kiliann Sildillia fejjel talált be Sven Ulreichnak, szerencsére lesről. A végére még beállt Eric Maxim Choupo-Moting és a fiatal Frans Krätzig is, aki rögtön közel járt a gólszerzéshez.



Spielbericht FC Bayern - SC Freiburg

Tíz tétmeccs óta veretlenek vagyunk.

Egy remek mérkőzéssel mehetnek hazájuk válogatottjához a játékosok, hiszen lehengerelte ellenfelét a Bayern. A védelem szinte hiba nélkül játszott, elől pedig Sané és Coman gyönyörű és aktív játéka kápráztatott el minket. Kane ezúttal sem talált be, de egy gólpasszal azért növelte pontjait a kanadai táblázaton. Folytatás október 21-én a Mainz otthonában.

A meccs jegyzőkönyvét erre a linkre kattintva éritek el. A gólokat tartalmazó videót pedig lentebb láthatjátok. Hajrá Bayern!

Remek játék a válogatott szünet előtt | Bayern 3-0 Freiburg
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top