Bundesliga

A vége izgi volt, de behúztuk | Augsburg 2-3 Bayern



A Bundesliga 19. fordulójában az Augsburg fogadta a Bayern Münchent.

A 30 ezres, teltházas WWK Arena volt a „modern bajor rangadó” helyszíne. A forduló előtt 10. helyen álló Augsburg és az első helytől négypontos lemaradással álló Bayern célja is az volt, hogy az előző bajnokijához hasonlóan ismét nyerjen.

Thomas Tuchel kilenc hiányzóval számolt, köztük Joshua Kimmichhel, Kim Mindzsével, Konrad Laimerrel és Dayot Upamecanóval. A kezdő éppen ezért elég felforgatott volt, de legalább az alapjáraton kevés lehetőséget kapó kerettagok is kezdhettek. Bekerült például az első kezdését ünneplő Eric Dier, illetve a nyolcadik bajnokiján játszó Aleksandar Pavlović. De az is igazi kuriózum volt, hogy Raphaël Guerreiro átkerült a védelem jobb oldalára.

Kezdő: Neuer – Davies, de Ligt, Dier, Guerreiro – Goretzka, Pavlović – Sané, Musiala, Coman – Kane

Cserék: Tel (Coman, 26′), Müller (Sané, 89′), Choupo-Moting (Musiala, 89′) és Zvonarek (Pavlović, 90+6′)



Image

Davies? Átlövésgól? Jobbal?

Az első percek az Augsburgé voltak, a bíró pedig az ötödik percben befújt egy büntetőt Matthijs de Ligt kezezése miatt. Csakhogy a szabálytalanság a vonalon kívül történt, úgyhogy egy kis videóbírózás után szabadrúgássá változott a döntés. Nem sokkal később Elvis Rexhbeçaj talált be, de lesről, ezt pedig szintén VAR-vizsgálat bizonyította.

Összekapta magát a Bayern és ugyan igazán nagy ziccert nem tudott kialakítani akcióból, egy jobbról érkező szöglet után Kingsley Coman vetődve igyekezett labdába érni, a játékszer pedig Pavlović elé pattant. A müncheni születésű csiszolatlan gyémántunk nagyszerűen vágta be, megszerezve első találatát a profik közt. Sajnos a nagyot harcoló King térdére a gól pillanatában ráesett egy ellenfél játékos, méghozzá olyan szerencsétlenül, hogy a szélső nem tudott lemenni a pályáról a saját lábán. A lefújás után mankóval látták őt a stadion kijáratánál.

A végig érzékelhető nagy iram ellenére nem volt sok igazán veszélyes lövésünk – egészen a félidő hosszabbításának 5. percéig, amikor is Leon Goretzka passzolt Daviesnek, aki tőle nem megszokott módon jobbal vállalta el a lövést a tizenhatoson kívülről. Jól sikerült a próbálkozás, Finn Dahmen kapus nem tudott védeni.



Image

A második félidő hetedik percében a hazaiak legjobbja, Ermedin Demirović fejelt gólt Manuel Neuernek, de pár perccel később a másik kapu előtt már a 23. bajnoki gólját jegyző Harry Kane villant, miután – ugyan lesen helyezkedett – Jamal Musiala elől az ellenfél egyik védője rúgta oda neki a labdát és ő üres kapura bepasszolta azt.

Sokáig úgy tűnt, 3-1 lesz a vége, de a hajrá rengeteg izgalmat tartogatott még magában. Először Mathys Tel lőtt egy kapufát, majd Manuel Neuer adott egy tockost Felix Uduokhainak, a bíró pedig VAR-ozás után büntetőt ítélt a jelenetért. Neuer azonban klasszis vetődéssel hárította Sven Michel próbálkozását.

Ezután jöttek az „öregek”: Thomas Müller és Eric Maxim Choupo-Moting. Előbbi összehozott még egy büntetőt, amit ezúttal már Demirović lőtt sikeresen. Majdnem kilenc percig tartott a hosszabbítás, mely során Pavlović is lent maradt a földön egy nagy esés után, úgyhogy őt is le kellett cserélni és a 18 esztendős Lovro Zvonarek debütálhatott a csapatban. 3-2-es müncheni sikerrel ért véget az összecsapás.



FC Bayern in Augsburg jetzt live: Elfer-Irrsinn kurz vor Schluss – FCA plötzlich wieder da

Uduokhai kiütve.

Ideiglenesen feljöttünk egy pontra a szombat este a Borussia Mönchengladbach ellen mérkőző Leverkusen mögé. Folytatás jövő hét szombat délután a Gladbach ellen, ismét hazai pályán. A mostani mérkőzés jegyzőkönyvét erre a linkre kattintva csekkolhatjátok, a gólokat tartalmazó videót pedig lentebb láthatjátok. Hajrá, Bayern!

A vége izgi volt, de behúztuk | Augsburg 2-3 Bayern
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top