Ismertető

Ki az a Sacha Boey?



Bemutatjuk újdonsült francia bekkünket, Sacha Boeyt!

A Bayern München vasárnap jelentette be hivatalosan, hogy 2028-ig szóló szerződést kötött a 23 éves Sacha Boeyval, aki a Galatasaray csapatától érkezett. Az újonc személyében egy európai porondon is remekül teljesítő játékossal erősített a német rekordbajnok. Az átigazolási összeg a török klub tájékoztatása szerint 30+5 millió euró, ami új csúcs a Süper Ligben.

Hogy mi is várható a Bayern történetének legdrágábban szerződtetett téli játékosától, milyen a játékstílusa, illetve hogy eddig miként alakult a pályafutása, megtudhatjátok ebből a cikkből!

Hivatalos: Sacha Boey a Bayern játékosa



2000 szeptemberében, a Párizs külterületének számító Montreuilban született. Kameruni édesapja és francia édesanyja támogatásával 14 évesen csatlakozott a Rennes akadémiájára. 2019 májusában jött el karrierje nagy pillanata: bemutatkozott a felnőttek közt. Összesen 12-szer játszott a Rennes profi csapatában.

A következő, 19/20-as szezonban tudott igazán fejlődni, hiszen a piros-feketék kölcsönadták őt a szintén élvonalbeli Dijon együttesének, amelynél egész jó formában focizott. Ezt meglátta a Galatasaray és 2021 nyarán kicsit több, mint 1 millió euróért megvásárolta őt. Ez az összeg már közel 6 millió euróként szerepel a históriás könyvben, hiszen egy korábbi megegyezés alapján a Bayern által fizetett átigazolási összeg 15 százaléka a Rennes-t illette meg.

A Galánál a 93-as mezszámot választotta, ami a párizsi Seine-Saint-Denis kerület száma – ott nőtt fel ugyanis. Első isztambuli idényében egy combsérülés hátráltatta, úgyhogy csak 19-szer tudott pályára lépni. Egykori csapattársa, Ryan Babel szerint a klub meg is akart válni tőle a nagy kihagyás miatt. A 22/23-as évadra viszont már újult erővel készülhetett: 33 meccsen 1 gólt és 4 gólpasszt szerzett, a Galata pedig négy év után újra Törökország bajnoka lett és kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába.

Sacha a legnagyobb színpadon is bizonyított, ráadásul mindezt a világ egyik legjobb atmoszférát teremtő szurkolóbázisa előtt: mind a hat selejtező- és mind a hat csoportmérkőzésen 90 percet játszott, összességében pedig 31-szer lépett ki a gyepre fővárosi társaival ebben a szezonban. A Galatasaray fanatikusai nagyon megkedvelték őt, távozásakor pedig rengeteg szomorú hangulatú képpel és videóval árasztották el a Bayern közösségi oldalait.



Harry Kane has a new team-mate! Bayern Munich complete Sacha Boey signing  from Galatasaray after missing out on Newcastle star Kieran Trippier |  Goal.com

Szurkolói kedvenc volt Isztambulban.

A BL-ben hatalmas gólt lőtt a København hálójába, az Allianz Arenában pedig a vereség ellenére a vendégek legjobbja volt. Meccsenként 8 (!) labdaszerzéssel, 3,3 szereléssel és ugyanennyi tisztázással jelentkezett az őszi-téli félszezonban, de a fejpárbajok és a blokkolt lövések kategóriájában is az élmezőnyben helyezkedik el Európában. Nagyon magasra tud ugrani, rendkívül gyors és jól cselez. Agresszivitása pedig szintén egy jó pont.

A Breaking The Lines elemzése alapján azt lehet róla mondani, hogy ugyan elsősorban a védekező erényeivel tűnik ki poszttársai közül, egyáltalán nem fél attól sem, hogy részt vegyen a támadásokban: folyamatosan robotol a jobb szélen, 90 percenként 77 labdaérintése van és sokszor egy az egyben próbálkozik az ellenfél játékosaival. Összesen 4-4 gólt és gólpasszt szerzett a Galatában, de a klub szurkolói fórumain egyöntetű véleménnyel vannak róla: ennél a számoknál sokkal többet jelentett a csapatnak.

Ami az eddigi válogatott pályafutását illeti, három alkalommal is volt francia U-válogatott, de az elmúlt években meghívták őt Kamerun A nemzeti csapatába is. A felnőtt debütálás még nem jött össze neki. Valószínűleg azért, mert abban is reménykedik, hogy Didier Deschamps egyszer megcsörgeti őt.

A két brazil ikon, Ronaldo és Neymar a példaképe, hobbiként pedig japán animéket néz és mangákat olvas. Lesz mit megbeszélnie Raphaël Guerreiróval, hiszen a portugál is imádja Sacha egyik kedvenc sorozatát, a One Piece-t. Nem volt véletlen az sem, hogy a nagy klasszikusra utalva mutatta be őt a Bayern a közösségi felületein.



Sacha Boey: Introducing Bayern's newest signing

Jó a kapcsolata Matsszal.

A Bundesliga hivatalos oldala a PSG klasszis jobbhátvédjéhez, Achraf Hakimihez hasonlítja. És nagyon is megvan arra az esély, hogy egyszer olyan szinten tud majd hétről hétre focizni, mint a marokkói. Viszonylag fiatal még, a Bayernben pedig rögtön csobbanhat egyet a mélyvízben, hiszen a Mönchengladbach ellen – hacsak nem a remek formába kerülő Guerreirót játszatja megint jobb oldalt Thomas Tuchel – azonnal be is mutatkozhat.

A Bajnokok Ligája kieséses szakaszában is a hatszoros győztes segítségére lehet. Annak ellenére is, hogy már a Galata színeiben játszott ebben a kiírásban, hiszen ezt egy ideje már nem tiltja az UEFA szabályzata, gondoljunk csak vissza João Cancelo tavaly téli kölcsönbevételére.

Sacha egy régi ismerőssel is találkozik: Mathys Tellel ugyanis az ötéves korkülönbség ellenére is nagyon jó barátok a közös rennes-i időszakuk óta. És miért 23-as a mezszáma? Valószínűleg a Galata iránti tiszteletből, hiszen a tavaly megnyert ligatrófea a 23. volt az egyesület történetében.

Ki az a Sacha Boey?
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top