Bajnokok Ligája

Na, most akkor ki a favorit? | Arsenal-Bayern

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén az Arsenal fogadja a Bayern Münchent.

Fura ezt leírni, de sokak szerint a kedd este 9-től kezdődő összecsapáson nem a sorozat hatszoros győztese, hanem a 2006-ban ezüstéremig jutó angol gárda az esélyesebb. De ha eltekintünk a múlt végső sikereitől, az egymás elleni meccsektől és az elmúlt napok történéseitől – márpedig a BL-ben sokszor beigazolódott már, hogy csak és kizárólag a napi forma számít – egy nagyon izgalmasnak, szórakoztatónak és kiélezettnek ígérkező mérkőzés vár ránk.

Az odavágón még nem dől el semmi, de a párharc tétje az elődöntős szereplés és a lehetőség, hogy a Manchester City-Real Madrid csata győztesével döntőért játsszon a csapat. A triplázós szezon óta nem jutottunk be a legjobb négy közé, márpedig Thomas Tuchelék számára csakis a BL maradt, mint bizonyítási lehetőség.

Olvassátok el a sajtótájékoztatón elhangzottakat is!

„Végül is, ez csak foci” | Arsenal-Bayern



Helyzetjelentés

Az elmúlt hónapok összteljesítménye után igazán felüdülésként éltük át azt a hírt, amit hétfő délelőtt kaptunk a Säbener Straßéról. Mind az öt szombaton hiányzó és egyébként kérdéses állapotú játékos, tehát Manuel Neuer, Kingsley Coman, Leroy Sané, Noussair Mazraoui és Aleksandar Pavlović is a csapattal készült, később pedig el is repült Londonba. Csak a hosszú ideje sérült játékosok maradnak ki a keretből.

A kezdőt szinte lehetetlen megtippelni. Manu valószínűleg visszatér, az egykori Arsenal-nevelés, de a nagy rivális Tottenham legendájaként klasszissá váló Harry Kane helye is fix, ahogyan Jamal Musialáé és a bal- és jobbhátvéd poszton focizó Alphonso Daviesé és Joshua Kimmiché is. De a szombaton gólt és gólpasszt jegyző Serge Gnabry startolására is nagy esély van.

A többi pozíció fölött kérdőjel van: a középhátvédpáros minden bizonnyal kicserélődik, így egy szintén volt Spurs-spíler, Eric Dier is ott lehet Matthijs de Ligt oldalán. A betegségből felépülő Pavlović a legjobb formában lévő középpályás, de nem biztos, hogy erőnléti szempontból készen áll egy ilyen magas szintű 90 percre. Ugyanez igaz a napokban fájdalmakkal bajlódó Comanra és Sanéra.

Fontos még, hogy az UEFA büntetése alapján nem lehetnek bajor drukkerek a mérkőzés helyszínéül szolgáló az Emirates Stadionban. Az ultrák reagáltak is erre Heidenheimben.



Brighton 0 - 3 Arsenal - Match Report | Arsenal.com

Declan Rice (jobb szélen) nyáron közel állt a Bayernhez.

Az ellenfél

A hétvége során az angol tabella élére került az Arsenal. Ugyanakkor már csak az előző szezonból kiindulva nem szabad előre inniuk a medve bőrére az Ágyúsok fanjainak. Akkor még nyolc pontos előnye is volt Mikel Artetáéknak a Manchester City előtt, most pedig csak egyetlen egy egységnyi. És akkor még ott van a Liverpool is.

Mindenesetre remekel a londoni együttes, mely január vége óta csak egyetlen meccset veszített el – azt is a BL-ben, majd a visszavágón sikerült legyűrni a Portót. A Premier League-ben az előző 11 bajnokiból 10-szer nyert, 38 gólt rúgott és mindössze négyet kapott, miközben a Cityvel 0-0-át játszott. Ha az a mérkőzés nem is volt nagy durranás, az Arsenal bombaformája mindenképpen az. Van puskapor a csapatban, az biztos.

Szombaton hosszú idő után először talált be Bukayo Saka, az Arsenal házi gólkirálya. 17 gólja és 13 gólpassza van, mindkettő kategóriában az élen áll. Közben még arra is volt ideje, hogy egy étteremlánccal együttműködve saját csípős szószt adjon ki. Sokoldalú játékos, akárcsak Kai Havertz, akinek nehezen indult a piros-fehér karrierje, de az előző hat ligameccsén négy-négy találatot és asszisztot jegyzett. Müller még a sorsolás idején üzent neki, majd a válogatottban is volt egy közös posztjuk.

A 2019 óta 222 meccsen irányító, mostanra igazi szurkolói kedvencként és helyi hősként aposztrofált Mikel Artetának jó dolga van, hiszen teljes kerettel fogadja a bajorokat. A szezon elején nyerte meg harmadik trófeáját szeretett együttese élén: mesterét, Pep Guardiolát verte meg az Angol Szuperkupában.



Dier minden bizonnyal visszatér a számára külön jelentőséggel bíró együttessel szemben.

Hol lehet nézni?

A mérkőzést a Sport 1 adja élőben Magyarországon.

Hiányzók

Arsenal:

Bayern: Boey (combsérülés), Sarr (térdsérülés) és Buchmann (combsérülés)

Előzetes kezdőcsapatok

Arsenal: David Raya – Tomijaszu, Gabriel, Saliba, White – Ødegaard, Rice, Havertz – Gabriel Martinelli, Gabriel Jesus, Saka

Bayern: Neuer – Davies, de Ligt, Dier, Kimmich – Guerreiro, Goretzka – Musiala, Müller, Gnabry – Kane

Tipp

Nehéz meccs lesz, de 2-1-es vezetéssel várjuk majd a müncheni visszavágót.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top