Sajtótájékoztatók

Pep: Fiatal vagyok és kihívásra van szükségem

Döntése óta először állt a nyilvánosság elé a katalán mester. Távozásáról, utódjáról, céljairól is beszélt a keddi sajtótájékoztatón.

pepa

A távozása okairól: Ha 55 vagy 60 éves lennék, akkor tovább maradnék a Bayernnél. De fiatal vagyok és kihívásra van szükségem. Nagyon hálás vagyok mindenért az FC Bayernnek. Nagyon gyakran beszéltem Karl-Heinz Rummeniggével. Nem akartam megvárni, míg a csapat azt mondja: ‘Pep, elég, most menned kell.’

A jövőjéről: Még nincs új csapatom. Ha lesz, akkor közölni fogom. Most egyáltalán nem tudok semmit mondani erről.

A nyomásról: A szurkolók és a média számára világos: Ha nem nyerjük meg a Bajnokok Ligáját, akkor az itteni időszakom nem teljes. Tudom, hogy így volt ez Barcelonában. Így van ez itt is, ezt elfogadom. De nem egyszerű mindent megnyerni. Thomas Müller tökéletesen mondta: „Magunkért akarunk győzni, a klubért.” Ez nem rólam szól. Nincs kétségem afelől, hogy a játékosok a legvégsőkig mindent kiadnak majd magukból.

A mérlegéről: Számomra nagyszerűbb siker a Bajnokok Ligája megnyerésénél az, hogy a triplázás után három éven keresztül 51 tavaszi meccsen csak egyszer kaptunk ki. Ez őrületes. Megakarom győzni a játékosaimat, hogy elégedettek legyenek. Boldog vagyok ezekkel a játékosokkal és a stábomban szereplő emberekkel. Ezt a jó érzést nem akarom elveszíteni.

Carlo Ancelottiról: Gratulálok a Bayernnek és Carlo Ancelottinak. A döntés tökéletes. Carlonak a lehető legjobbat kívánom. Megpróbálok valamit hátrahagyni. Rummenigge tökéletesen elmondta: Edzők jönnek, edzők mennek! A klub számára a legfontosabb a stabilitás. Sok Bayern szurkoló van Németországban. A játékosok Heynckesszel nyertek, velem és Ancelottival is nyerni fognak. Ancelotti mindig udvarias és egy nagyon jó edző. Mindenhol győzött. Ő egy intelligens ember és edző. Azt hiszem minden jó lesz Carlo és az FC Bayern számára.




Miért Anglia? Amikor Münchenbe jöttem, az emberek megkérdezték: Miért nem Angliába? Ez az én döntésem volt. És ez most újra az én döntésem. Az én érzésem, hogy Angliába szeretnék menni. Azt hiszem a 44 évemmel ez a megfelelő pillanat Angliába menni. Az itteni csak a második tapasztalatom edzőként. Három év elég. Szívesen lennék egy olyan edző, aki 30 évig marad egy klubnál. De nem vagyok ilyen. Új tapasztalatokat, új stadionokat, új városokat és új embereket akarok megismerni.

A Bayernnél való céljairól: Meg kell nyernünk a címet. A célom győzni Hamburgban és egy jó felkészülést teljesíteni. Segíteni akarok a játékosaimnak, ez számomra elég. Természetesen az összes címet meg akarom nyerni, mindig meg is próbálom ezt. És újra meg is fogjuk próbálni. Biztos vagyok benne, hogy a legjobbat tettem és a végéig a legjobbat is teszem a játékosokért. Ha ez nem elég az emberek kielégítésére, akkor talán az én kvalitásaim sem elegek. De boldog vagyok és hálás, hogy a Bayernnél lehettem és lehetek.

Túl unalmas a Bundesliga? A Bundesliga nehéz. Túl nehéz. De ez az év még nem sikerült. Még hat különleges idegenbeli meccsünk van a Bundesliga legjobb 8 csapata ellen. Ez kemény munka.

A sorozatokról: Számomra a bajnokság a legfontosabb cím. Ez a cím mutatja, milyen jók vagyunk profiként. Mert minden nap és minden héten ezért dolgozunk. A Bajnokok Ligájában gyorsan kieshetsz, csak két meccsen múlik.

Kockázatos-e a Premier League-be menni a „csúnya” foci miatt: Angliába menni egy kockázat, de ezért is szeretem ezt. Rizikós volt a triplázás után a Bayernbe menni. Nehéz volt. De ez tüzel engem. Tudom, hogy ez egy rizikó számomra. Új kihívásokra van szükségem. Egy új klubbal és új játékosokkal akarok megpróbálni elérni valamit.

A Bayernnél csalódottak-e a döntése miatt: Nagyon remélem, hogy Rummenigge nem szomorú és megért engem. Sajnálom, ha az emberek csalódottak a távozásom miatt. Harcoltak, mindent megtettek, hogy maradjak. Nem a pénzről vagy a jobb játékosokról van szó: Egyszerűen egy új kihívásra van szükségem. Azt hiszem a nagy kluboknak is jó, ha változás van. Az újságírók számára is jó az új edző. Mindenki számára jó. Jó kapcsolatom van a játékosokkal és a klubbal.

Akar-e Bayern játékost Angliába vinni: A Bayern minden játékosát Angliába akarom vinni. Komolyra fordítva: Thiago akkoriban egy olyan játékos volt, akit hoztam magammal. De nem, a játékosoknak itt kell maradniuk a Bayernnél.

Miért nem ment már 2013-ban Angliába: Amikor Barcelonát elhagytam, még nem volt itt az ideje, hogy Angliába menjek. Amikor a Bayern felhívott, azt gondoltam „Wow”. Nagyon boldog voltam.

A katari edzőtáborból: Minden játékos jön Katarba, a sérültek is. Páran a második csapatból is velünk tartanak. Alaba, Benatia, Götze és Ribéry még nem tudnak edzeni, de jönnek. Talán Alaba az utolsó napokban velünk dolgozhat. A katari feltételek nagyon korrektek. Ismerjük a helyet, az emberek is minket. De ha a klub azt gondolná, hogy jobb lenne itt maradni, az sem jelentene problémát.

Zinedine Zidane-ról, a Real Madrid új edzőjéről: Minden jót kívánok neki. Ő a történelem legjobb játékosa. Mindent tud a futballról és a médiáról. Nem a legeslegjobbat kívánom neki, mert Barcelona fan vagyok, de kívánom neki a legjobbakat.

Mario Götzéről: A legfontosabb az, hogy egészséges legyen és újra elérje a szintjét, amely a sérülése előtt volt. Segíteni akarok neki. Ő egy olyan játékostípus, akit szeretek. Az a véleményem, hogy nagyon magasak a kvalitásai, még ha a legutóbbi BL elődöntőben csak keveset is játszott.

Már a kezdettől tudta-e, hogy csak három évig marad: Három, négy vagy öt év… nem, nem tudtam. A szezon előtt mondtam Rummeniggének, talán mindenki számára a legjobb, ha ez lesz az utolsó közös évünk. De ezt közösen akartuk átgondolni. Szeptemberben és októberben egy kicsit beszéltünk, majd a karácsonyi ünnepségen döntöttük el fixre, hogy ez lesz az utolsó közös évünk.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top