Mia never walk alone

Fülöp Ákos Írta: 

Liverpool-i élménybeszámoló 

Barátaimat már egy ideje fárasztom azzal, hogy egy Liverpool hazai meccs gyerekkorom óta bakancslistás túrának számít (bár akkor még máshogy fogalmaztam volna). Nagy kedvencem volt Kevin Keegan és a társai, és megfogadtam, egyszer megnézem az Anfield Road-ot. A sors útjai aztán másfelé sodortak, és egy másik vörös csapat mellett kötöttem ki: és ez a Bayern München.

El lehet képzelni, mit érztem, amikor Luis Garcia sorra huzigálta kis a neveket a gömbökből és már csak ez a és csapat maradt. A szívem majd’ kiugrott a helyéből. De azt is tudtam, hogy mivel a két legendás csapat olyan régen nem játszott egymással oda-visszavágós meccset, hogy azóta felnőtt vagy két generáció: az érdeklődés hatalmas lesz. És lett is. A két meccsre minden rekordot megdöntött a jegyigénylések száma: idegenbe 59.000 - en próbáltak meg jegyet szerezni a vendégszektor 2.621 helyére, az Allianz Aréna 20.700 rendelkezésre álló jegyére pedig 310.000 – Bayern jegyet szerettek volna venni a tagok. Az esély így hazai belepőre 100-ból 4, idegenbe 2 (!!!) volt. Ilyenkor jól jön a bérlet, azt be kell valljam. (Ilyenkor is). Már „csak” az idegenbeli túrát kellett megszervezni. De kapóra jött a Bayern Tours, direkt a csapat szurkolói számára létrehozott, a klub keretein belül működő utazási iroda. Ott csak második nekifutásra sikerült a dolog, Az első próbálkozásra szó szerint összeomlott a szerverük. Egy hónap múlva viszont már felkészültebbek voltak és valami hatalmas mázlival (5 perc alatt 1000 jelentkező) sikerült az útra bejutni. El se hittem, hogy létezik ekkora szerencse. 
Ekkora felfokozott várakozást követően Csaba barátommal végre – valahára „elutaztunk ketten Angliába”. Már maga az út nagy élmény, hiszen mindenki Bayern drukker, a pilótán keresztül a stewardesseken át az utasokig. A gépbe belépve a „Stern des Südens” szól, a stewardesseken Bayern sál, a pilóta bajor dialektusban mondja be a közlendőit. A meccsen is ott szurkoltak velünk. Azt hiszem ez az álommeló kategória. A gép nem Liverpool, hanem Manchester repterén landolt, onnan egy emeletes busz vitt át Liverpoolba. 

A város maga az angol kikötő, amelyről mégsem a hajók, hanem a Beatles és a focicsapat jut az ember eszébe. És a helyiek büszkék is erre a két dologra nem is kicsit. Szinte minden sarkon van valami Beatles emlékhely, de a gombafejűek is tettek arról, hogy a város, ahonnan indultak, örökre bevésődjön az emlékezetbe. Pl. több dalukban is megénekelték a várost. Az egyik ilyen híres nóta a Penny Lane volt, amely arról a külvárosi utcáról szól, amely Paul McCartney és John Lennon élete központjának számított a 50-es, - 60-as években. Na nekem se kellett több, én is el akartam oda jutni. Egy nagyon rendes taxisofőr el is vitt minket a „tetthelyre”, majád felajánlotta, hogy megmutatja John Lennon és Paul McCartney és gyerekkori házát is. A házakat ma a brit állam kezeli és múzeumnak vannak berendezve. Paul házánál belefutottunk egy csapat Bayern szurkolóba, akik ugyanazt a túrát csinálták, csak visszafelé.



Miután a kulúrprogramnak eleget tettünk, bevettük magunkat egy belvárosi pubba, ahol az angol sörök és sajtok élvezete vette át a főszerepet a vonulásig. A stadionba egy rövidített útvonalon ment a csapat, a Südkurve elvetette az eredeti tervet, hogy 5 km-en át gyalogoljuk a kietlen és vigasztalan liverpooli külvárosokon át. Azért a Mersey-parti város pereme mégse Barcelona vagy Madrid, ahol az emeletes házak között lehet idegesíteni a helyi lakosokat és szurkolókat. A Bobbyk viszont sokkal barátságosabban viselkedtek velünk, mint a spanyol rendőrök. A Metropolitan Police külön meg is köszönte a Bayern szurkolók békés viselkedését, nem ehhez vannak úgy látszik szokva. Jó hangulatban sétáltunk a Goodison Parkig, amelynek két végében van a két helyi csapat, az Everton és az LFC stadionja. Az Everton stadionja előtti kis tér tele volt virágokkal, koszorúkkal a csapat legendája, és az angol futballtörténelem egyik legjelentősebb alakja, Dixie Dean a mai napig a szurkolók szívében él, pedig már nemigen él olyan ember, aki látta volna játszani. (Érdekeség, hogy a Notts Countyban ist focizott, ahol jó 80 valahány évvel később a mi Bajnerünk is).

A parkon átkelve aztán elénk tárult az Anfield Road leghíresebb építménye, a liverpooliak oroszlánbarlangja. A stadion egyik sajátossága, hogy az „Anfield Road End” a vendégszurkolók helye, a „Kop End”, azaz a világ leghíresebb B-közepének lelátója a Walton Beck Roadon van. A stadionba való bejutás nem volt egy egyszerű dolog, de hát sehol sem az. Jól megvárakoztatták a vendégszurkolókat az angolok, de végül jó félóra múlva, ami alatt az eső is elkezdett rendesen esni, beléphettünk a szentélybe. Rögtön látszik, hogy ez már nem a 80-as évek munkásosztályának az otthona, hanem egy modern stadion, de azért mégiscsak „This is Anfield”. A meccs elött kifejezetten jó rockos számokat játszott a stadion dj-je, semmi felesleges és idétlen show. De a leghíresebb dal, a You’ll Never Walk Alone mindent vitt. Az alapvonal szinte egy lépéssel a nézők lába elött húzódik, ez egy egészen más műfaj, mint mondjuk egy olimpiai stadion. Csak egy alacsony háló választotta el a nézőtéret, amit a meccs elött le is szedtek, csak a bemelegítés idejére volt fent. 



Maga a hangulat elmaradt a várakozásoktól. Ott a kanyarban nem tudtam megítélni, de több ismerősömtől is visszahallottam, hogy sokszor csak a Bayern szurkolókat lehetett hallani. Viszont a néhány ének és rigmus, amibe mindenki bekapcsolódott, az tényleg fenemód hangos volt. Az is más, hogy az angolok „meccs-relevánsan” szurkolnak. A Südkurvéra sajnos sokszor az jellemző, hogy nem a játékkal él, hanem hosszú percekig egy nótát ismétel, mindegy, hogy ismeri-e a többség, vagy nem. Az angolok sokkal inkább aszerint irányították a szurkolásukat, hogy kinél volt a labda, éppen szöglethez jutott- e a csapat, támadásban, vagy védekezésben voltak stb. 

A vendégszektor a Koppal szemben van, a kapu mögötti lelátó jobb oldala. A hazaiakat csak egy a székekre felfektetett kb. fél méter széles lyukacsos poliészter csík választotta el, semmi kerítés. A másik oldalon végig ültek a szurkolók, mi persze álltunk. A visszavágón egy össz-európai kezdeményezés keretében minden BL meccsen azért fognak tüntetni az aktív szurkolók, hogy a nemzetközi találkozókon megint legyenek állóhelyek. Jó esély van a sikerre, hiszen azt is sikerült kierőszakolni, hogy nemzetközi meccsen lehessen alkoholtartalmú sört árulni a stadionban. 
Ritkán ilyen izgalmas egy gól nélküli meccs. Gyorsan elrepült a 90 perc, majd a túra kellemetlenebb része következett, a hazautazás, hiszen gép csak kora hajnalban indult vissza. A köztes időt egy üres reptéren kell tölteni, de legalább van idő feldolgozni az eseményeket. És várni a visszavágó nem csekély izgalmait.

Itt a vége fuss el véle!
Átigazolási hírek: Ha pedig már itt marad meg kell kapnia a lehetőséget...
szabi90 Aug 19 - 12:59

AKTUÁLIS MECCS: Most komolyan az egyenlítő 11esben mi a kérdés? Egy undorító...
Atesz12 Aug 18 - 18:56

Taktika, hadrend, felállás: 433 "Kezdjük azzal, hogy mik is az általános jellemzői ennek...
Atesz12 Aug 11 - 18:58

Free Joomla! template by Age Themes