BL-sorsolás: Szerencsénk volt, a Sevillát kaptuk

Forditotta: 

Ma délben ismét szorosan fogta kezünket a szerencse istennője, a bajor klub ugyanis a Besiktas után egy újabb verhető ellenfelet kapott a negyeddöntőkre, a spanyol Sevilla csapatát.

A Rekordbajnok a legjobb nyolc között is olyan nagy riválisokat került el, mint a topformában lévő Barca, a címvédő Real, vagy éppen a Pep vezetésével hengerelő City. De még a középkategóriát is elkerültük, hiszen sem a Juve, sem a Pool nem jutott nekünk. Valószínúleg az egyik legkedvezőbb sorsolás maradt számunkra, a Sevilla. Az esélyek tehát jók, azonban vigyáznunk is kell, hiszen idegenben kezdünk majd, a dél-spanyol csapat ugyanis köztudottan nagyon jól szerepel hazai pályán. A másik szerencsés együttes a katalán gárda volt, Messiék az olasz Róma ellen játszanak majd.


PÁROSÍTÁSOK A NEGYEDDÖNTŐBEN
UEFA Champions League fényképe.Mint látható, nagyobb falatba ezúttal a Real és a City futott bele, ez természeten fordítva is igaz, hiszen sem a Zebrák, sem Kloppék nem lehetnek elragadtatva a mai sorsolással. 
Mint látható, a Bayern idegenben kezd majd, és egy esetelges összekovácsolt előny sokat segítene számukra az Allianz Aréna beli visszavágóra. 

IDŐPONTOK
A negyeddöntő első mérkőzéseit közel két hét múlva, április 3-4-én (kedd, szerda) rendezik, a bajorok kedden játszanak majd a Sevilla ellen.
A visszavágók rá egy hétre, április 11-12 között kerülnek megszervezésre (ugyancsak kedden és szerdán). Így az időpontokat is remekül eltalálta a Bayern, Juppék ugyanis 1 nappal többet pihenhetnek majd a két mérkőzés között.



AKTUÁLIS MECCS: Ez a Zirkzee biztos 17 éves ? :"D Poént félre...
Thommeyy Jul 21 - 22:08

Átigazolási hírek: De ha menni akarna (Ő) akkor se kell a kardunkba...
Atesz12 Jul 21 - 20:22

Taktika, hadrend, felállás: Szerintem jóformán mindegy, hogy 4 vagy 3 védővel fogunk játszani,...
Thommeyy Jul 18 - 21:58

Free Joomla! template by Age Themes