Michaël Cuisance - a Martínezbe oltott Zidane (?)

Szabó Sándor Írta: 

Derült égből villámcsapás, talán így jellemezhetnénk legjobban Michaël Cuisance (kiejtve: küjszansz)  Münchenbe érkezését. Miközben mindenki Sanéval Coutinhoval volt elfoglalva,  a 20 éves francia lényegében besurrant a hátsó ajtón. De kis is ő valójában és mit tud?

kuzansz posztA legelső hírek alapján úgy tűnhetett, hogy Javi Martínez posztjára igazoltunk egy klasszikus hatost, főleg hogy abból már csak igazából ő van (ha Kimmichet nem számítjuk a középpályások közé) és amúgy is sérült mostanában. Azonban a kép csalókának bizonyult. Hiába beszélünk egy masszív felépítésű, magas (181 cm) középpályásról, Michaël sokkal inkább egy box-to-box középpályás, ahogy ezt egy friss nyilatkozatában ő maga is elmondta.

Miközben képes játszani hatos, nyolcas és tízes posztban is, gladbachos statjai is egyértelműen mutatják, hogy bizony, klasszikus nyolcasról van szó. Felmerülhet a kérdés, hogy mit akarunk ennyi nyolcassal (Goretzka, Thiago, Tolisso, Sanches + Cuisance) de ha figyelembe vesszük a legújabb fejleményt, hogy Sanches mégicsak távozhat (megj.: ez is szép szappanopera amúgy) akkor talán adja magát a válasz.

Védekezés
Michaël játékát nézegetve, elemezgetve, feltűnik, hogy a védekezésben kifejezetten hasonló a stílusa mint Javinak. Fizikális jelenléte kifejezetten erős, bátran felvállalja az ütközéseket, magát nem kímélve csúszik és mászik, és hosszú lábaival általában kitűnő ütemmel kanalaz oda az ellenfélnek és szerez magabiztosan labdát. Az már persze más kérdés, hogy ebben tud-e majd olyan hatékony és hibamentes lenni mint a mi baszk terminátorunk.


Támadás
Ami viszont igazán különlegessé teszi srácot, az az előre fele játéka. Nagy, lomhának tűnő termete ellenére elképesztően jól cselez. Egy-két mozdulatában Zidane egyedi stílusa is felsejlik (intelligens cselek), és egyébként hosszú labdái is elég jól ülnek, kitűnően lát a pályán. Amíg egy Goretzka tempóval és a szabad területek remek felismerésével érvényesül a támadásokban, addig Cuisance egyértelműen az egy-az-egyezésekből él, nem is rosszul. Itt megint csak a hatékonysági ráta lesz a fő kérdés.


 

Hol bujkált eddig?
Örök igazság, hogy pár videó alapján butaság komoly következtetéseket levonni, de a vak is látja, hogy igen nagy potenciál van a gyerekben. Ezért is gyanús érdekes, hogy a 20 éves srác jelenlegi piaci értéke a TM szerint is csak 5 millió euró. Ha valaki arra tippelne, hogy hozzáállásbeli problémák lehetnek a sikertelen érvényesülés hátterében, akkor jó irányba tapogatózik. Ezt a Csorba Zoltánnal, a Gladbach egyik hanem a  legnagyobb magyar szurkolójával készült miniinterjúnk is alátámasztani látszik:
---

PannonBajor: Úgy hallottuk, hogy Cuisance távozása Mönchengladbachból nem volt túl békés és szép? Erről mit lehet tudni? 
Csorba Zoltán: Igen, a hír igaz. Cuisance szeretett volna stabil kezdő lenni. Ezt azonban az edző, Rose és a sportigazgató, Eberl nem tudták neki garantálni. Nem örülnek a Gladbachnál távozásának, nagy port kavart az ügy. Bár ha a Borussianál sem tudott sokat játszani, akkor a Bayern München-ben mennyit fog tudni játszani? Ez az, amire kíváncsi vagyok én is. 

Mik az erősségei a franciának?
Technikailag képzett, nagyon jól lő bal lábbal és szorgalmas. Nagyon ügyes, tehetséges játékosnak tartom. Harcos típus a srác.

Van valami különleges képessége, ami kiemeli az átlagból?
A szorgalma és a technikai képességét tartom annak, ami az átlagból kiemeli őt. Jól járt vele a München, mert fejlődni akar és ha szorgalma még tovább árad, akkor vezér lehet.

S mi a helyzet a gyengeségekkel?
Önző, követelőző, hajlamos flegmán és nagyképűen viselkedni. 

Szerinted be fog vállalni a srác Münchenben? Kinek lehet majd utódja?
Én szurkolok neki. Hogy kinek lehet az utódja, azt nem tudom. A Gladbachban a 10-es pozícióba szerették volna tenni Lars Stindl pótlására, amíg sérült. Nálatok talán Javi Martinez helyére lenne jó. Feltéve, ha nemcsak szorgalmas, de alázatos is lesz. Ugyanis a tehetség önmagában kevés. Szerencse is kell hozzá. Szerintem jól jártatok vele. 

AKTUÁLIS MECCS: Első meccs a BL-ben, kötelező győzelem volt az elvárás. Hoztuk!...
procee Sep 19 - 9:29

Bajnokok Ligája: Nekem az elég új, hogy ne lett volna jó pl....
Racilaci Sep 18 - 18:20

NationalElf: Ide kell egy megfelelő hadrend és ahhoz igazítani a különböző...
FERWIN Sep 12 - 13:27

Free Joomla! template by Age Themes