UEFA koefficiensek - Csoportkör után

Pethő András Írta: 
blsorsolas3

Véget értek a csoportküzdelmek a Bajnokok Ligája és az Európa Liga 2010/11-es szezonjában. Tekintsük át, a mögöttünk álló két forduló milyen változásokat eredményezetett az UEFA koefficiensek terén, a német csapatok hogyan állnak a negyedik BL-helyért folytatott küzdelmekben.

Ezúttal is jó hírekkel tudok szolgálni a német futball szerelmeseinek. A német csapatok a mögöttünk álló hónapban is megtartották előnyüket az olaszokkal szemben. Sőt, nem csupán megtartották, de hacsak egy kicsit is, de még növelni is tudták azt: most kerekítve 7,1 egységnyi a németek előnye az olaszokkal szemben.

Végképp lemaradó olaszok

Egyrészt tehát örömhír, hogy az olaszok még távolabb kerültek a Bundesligától, másrészt pedig önmagában az idő múlása is a németeknek kedvez. Lement ismét két kör, ennyivel is kevesebb pontszerzési lehetősége maradt a Serie A csapatainak a felzárkózásra. Mivel még összesen 8 német-olasz csapat vitézkedik Európában, nehéz lenne a sok ismeretlenes egyenletből kiszámolni annak esélyét, hogy visszaveheti-e az év végére az olasz Liga a harmadik helyet az UEFA táblázatán. Mindenesetre már szinte egyáltalán nem képzelhető el olyan eset, amelyiket követően végül ne a németek zárnák a harmadik helyen a szezont. Talán csak egy olyan extrém esetet tudnék csak felvázolni, ahol az olasz Liga csapatai mindkét sorozatban végigverik Európát, míg a németek már pontot sem szereznek idén. Ilyenekre viszont inkább ne is gondoljunk!

Ami fontosabb most már: az örök közhely, miszerint nem elég megszerezni a harmadik helyet, azt meg is kell tartani. Ennek tekintetében is jó hírekkel szolgálhatok. Az idei szezon végén még beleszámít (!) a pontszámításba a 2006/07-es szezon, ahol az olaszok majd’ 2,5 ponttal gyűjtöttek többet a németeknél. Ahogyan azonban a következő szezon elkezdődik, a 2006/07-es szezonban gyűjtött pontok kiesnek, így a Bundesliga – a jövő tavaszi pontokat természetesen még nem ismerve, ezért nem is számolva – egy nagyjából 10 egységnyi előnyről indulhat, ami több, mint megnyugtató a további éveket tekintve is.

A jövő: második hely?

Érdemes ezúttal is kitérnünk arra, hogy a Bundesliga utóbbi években tapasztalt serény pontszerzése egyúttal azt is jelentheti hosszútávon, hogy a Bundesliga a La Ligát is beelőzheti. A félreértések elkerülése végett már most kihangsúlyoznám, hogy idén még lehetetlennek látszik az előzés. Nem is erről van itt szó, hiszen per pillanatban a németeknek kerekítve 9,4 pont lemaradásuk van a spanyolokkal szemben. Ez ebben a szezonban, a 2006-2011-es időszak alatti öt szezon figyelembevételével már nem behozható.

VISZONT! Amint elkezdődik a következő szezon, - amiről fentebb is esett szó – kiesik a 2006/07-es szezon, s azzal együtt 9,5 pont előny is a spanyolok részéről. Ha kivesszük a 2006/07-es szezont, s egy CSONKA táblán három és fél szezont vizsgálunk (2007/08, 2008/09, 2009/10 és az idei ősz), akkor azt láthatjuk, hogy a németek – kerekítve 0,1 ponttal - már meg is előzték a spanyolokat, akiknél egyébként már idén ősszel is több, mint egy ponttal többet is gyűjtöttek.

Természetesen ez most 2010 decemberében még igazán képlékeny, egyrészt a csonka nézet miatt. Másrészt pedig, míg hiába a Seria A adja a BL címvédőjét, azért a spanyolok részéről sokkal reálisabb egy jó európai szezon, mint például az olaszok részéről, hiszen, ha belegondolunk a La Ligából érkezik a nemzetközi közvélemény által a világ legjobb csapatának tartott FC Barcelona, s az átigazolásokra tucatmilliókkal dobálózó Real Madrid is, nem mellesleg a spanyolok a másodikszámú kupasorozat elmúlt öt szezonjából hármat behúztak. Mindez mindenképpen arra int minket, hogy egyelőre még vigyázva közelítsük meg ezt a témát.

Az angolok beérése momentán nem realitás. Hosszútávon persze semmi sem elképzelhetetlen.

AKTUÁLIS MECCS: Na a 93 perces kontra azért össze jött úgy hogy...
Atesz12 Aug 23 - 20:22

Átigazolási hírek: Én anno nagyon bíztam Sanchesben és díjaztam az elhozatalát, viszont...
Thommeyy Aug 23 - 16:21

Adok-veszek: Elado Bayernes ora, es salak.
Bayern90 Aug 22 - 10:47

Free Joomla! template by Age Themes