"Nehéz volt visszarázódni a Bundesligába" | REAKCIÓK: KOE 1-3 FCB

Forditotta: 

Reakciók a Bayern 3-1-es kölni kiruccanása után:

Jupp Heynckes: Nehéz volt visszarázódni a Bunesligába a keddi kőkemény párharc után. A Köln remekül játszott és rendesen megizzasztott minket. Még szerencse, hogy a második játékrészben egy teljesen más játékkal rukkoltunk elő. Sikerült dominálnunk, helyzeteket dolgoztunk ki, amelyeket javarészt ki is használtunk. Ma is fontos volt a győzelem, de ezenkívül persze van még egy célunk, megnyerni a kupadöntőt.

Mats Hummels: Úgy éreztem, hogy egy kissé megrázott minket a kedd este. Az akarat megvolt, de így sem volt egyszerű nyerni ma. Olykor túlkomplikáltuk a játékot, de végül sikerült visszajönnünk a meccsbe. A második félidőben sokkal jobban futballoztunk, ez vezetett a győzelemhez. 

Joshua  Kimmich: Az első játékrészben nem működött a gépezet, elvárás alatt teljesítettünk. Fizikailag nem voltunk a helyzet magaslatán a keddi párharc miatt, mentálisan pedig eléggé szétestünk a BL kiesés után. 2-3 nap alatt nem lehet átesni egy ilyen kudarcon. A második félidő azonban jobb játékot hozott.

Stefan Ruthenbeck (Köln vezetődezője): El kell ismernem, hogy a csapatom az első percekben remek munkát végzett. Keményen védekeztünk, hamar letámadtunk, sőt néha a labdabirtoklásban is jeleskedtünk. Jó volt előnnyel menni az öltözőbe de lehetett volna nagyobb is a különbség. A Bayern hengerelt a szünet után, könyörtelenek voltak a kapunk előtt. Sajnos nem tudunk ellenálni a nagy nyomásnak.

Timo Horn (Köln kapusa): Kiválóan kezdtünk, tudtuk tartani a lépést ezzel a nagy klubbal. Aztán a passzjátékuk miatt nem tudtunk kibontakozni. A szurkolók viszont bíztattak, hogy soha ne adjuk fel!

Simon Terrode (Köln csatára): Szurkolóink elismerték, hogy mindent megtettünk a mai meccsen. Közel voltunk a második gólhoz, de a Bayern egyenlíteni tudott. Ezután is küzdöttünk, de végül megérdemelten nyertek 3-1-re. 


AKTUÁLIS MECCS: nagyon sok területen kell még fejlődni szakmailag Sanchesnek, ez tény....
Basti Sep 20 - 7:56

Átigazolási hírek: Nézve ezt a benfica meccset azért ha 2 év múlva...
Atesz12 Sep 19 - 20:41

Bajnokok Ligája: Bármilyen is a keretünk. Azt hiszem: most végre egy 18...
Kontár Béla Sep 6 - 21:50

Free Joomla! template by Age Themes