Ki akarjuk javítani az előző mérkőzések csorbáit!

Forditotta: 

Az első hazai BL mérkőzést megelőző sajtótájékoztató lényegesebb részei Niko Kovactól és Arjen Robbentől.

KOVAC:

  • Alapvetően a sikerhez vagyunk szokva, mindenki sikeres akar lenni. A legutóbbi mérkőzésen nem voltunk sikeresek, ezért nem volt olyan jó a kedvem. De tudom kezelni a szituációt, a szezont nem az utóbbi két mérkőzés alapján ítélem meg. Majd a válogatott szünetben lehet értékelni az eddigi teljesítményt. Két mérkőzésből egy pont azért nem akkora tragédia, hogy mindent meg kelljen kérdőjelezni. Jobbak leszünk, erről meg vagyok győződve. Ha a lehetőségek nagy részét értékesíteni tudjuk akkor beszélhetünk másról is. Együtt győzünk és együtt veszítünk, együtt dolgozzuk fel a testvéremmel, Roberttel és Peter Hermannal.
  • Örülök, hogy ilyen összecsapás vár ránk. Két nagy klub fog összecsapni. Az Ajax csapatával egy fiatal, tehetséges csapat érkezik, olyan jó játékosokkal, akik képesek váratlant húzni. Látható, hogy remek minőségű csapatuk van, technikailag képzettek, erről híres a holland futball. Olyan csapat, amely szívesen birtokolja a labdát. Holnap hazai közönség előtt játszunk, mi vagyunk az FC Bayern és ezt meg is szeretnénk mutatni, de meg kell erőltetnünk magunkat.
  • Természetesen, ha vereséget szenvedsz, felszínre jönnek az érzelmek. De a mérkőzés feldolgozását tekintve racionálisan kell gondolkozni. A mérkőzéseket újra és újra fel kell dolgozni. A csapatomat zavarta, hogy kikaptunk, valamiféle reakciót remélek tőlük. Apróságokon múlnak a dolgok, pár százalékokon. A helyzetkihasználáson muszáj javítanunk.
  • A hibák sorozatában mindig az utolsó láncszemet pécézik ki. Én azonban megpróbálom megkeresni, hogy honnan indult a hiba és hány játékos érintett benne. Nem csak egy játékos volt. Az első és a második gólnál is már a középpályán hibáztunk. Ez vezetett ahhoz, hogy a Hertha 4 kapura lövésből két gólt szerzett. Együtt kell dolgoznunk, és ha mindenki vállalja a felelősséget, nem lesz baj. Ha úgy gondolkozunk, hogy majd valaki hátul megoldja, akkor viszont lesz.
  • Leon teljes mértékben abszolválta a mai edzést, így mindenki a rendelkezésünkre áll. 16 mezőnyjátékos és két kapus.
  • Én vagyok nap, mint nap a csapatnál és követem mindig figyelemmel a játékosokat. 7 mérkőzést megnyersz úgy, hogy rotálsz és minden jó, aztán két mérkőzés után mindent meg akarnak kérdőjelezni. Ez így túl egyszerű. Ha nem rotálok, akkor ez meg ez a játékos elégedetlen lesz.
  • Robben ismeri a holland labdarúgást, valószínűleg játszani fog holnap. A játékosaim minden lényeges információt megkapnak a holnapi mérkőzésre. Robben meg akarja mutatni, hogy még mindig tud, van benne tűz és a csapat élén akar járni.

ROBBEN:

  • Azért késtem a sajtótájékoztatóról, mert minden alkalommal teljesen végigcsinálom az edzésem és most egy kicsit tovább tartott, hogy jól felkészüljek holnapra.
  • Úgy gondolom, hogy holnap reagálnunk kell az elmúlt mérkőzéseken történtekre. Jó, hogy szinte azonnal folytathatjuk, múlt héten még verhetetlennek számítottunk, most 180 fokos fordulatot vett a dolog. Elég rég óta vagyok itt ahhoz, hogy ki tudjam ezeket zárni. Várom a mérkőzést, számomra különleges, mivel holland csapat ellen játszunk.
  • Jó meccset kell játszanunk, ez a legfontosabb. Örülök, hogy újra BL. Jó iramú mérkőzést láthatnak majd, nekünk viszont a saját dolgunkkal és a saját játékunkkal kell foglalkoznunk. Holnaptól újra el kell kezdenünk a győzelmi szériát kiépíteni.
  • Teljesen fittnek érzem magam. Olyan életvitelt kell folytatni, mint egy profi. A sportodnak élni, a futballnak. Ápolni kell a tested, nincs semmiféle titok. Az első alkalom az elmúlt 2-3 évben, hogy jól sikerült a felkészülési időszak számomra. Az az alapja. Egyetlen edzés percét sem mulasztottam el. Ez elkísér a szezonban is. A gyerekeim is fiatalon tartanak, hiszen mindig van mit tenni velük.
  • Soha ne mondd, hogy soha. Jelenleg jól érzem magam ennél a klubnál, különösen tetszik nekem itt minden. Ez az év után azonban lejár a szerződésem, majd akkor meglátjuk hogyan tovább.
  • Az Augsburgnak és a Herthának sem volt sok lehetősége, mégis gólt szereztek. Nekünk jóval több lehetőségünk volt, illetve jóval több szögletet rúghattunk, mint az ellenfelek. Ilyen a futball, néha egészen egyszerű.. Nem szabad, hogy bebeszéljenek dolgokat, krízis meg ilyesmi. Ha reagálunk az elmúlt mérkőzésekre és újra győzni tudunk, akkor megint minden szép lesz.
  • A BL különös sorozat. Ez a legmagasabb szint, amelyen futballistaként játszhatsz. A legjobb csapatok és a legjobb játékosok. A himnusza mindig is valami különleges. Olyan messzire akarsz jutni, amennyire csak lehetséges, a döntőbe jutni, aztán Münchenbe vinni a serleget. Meg van rá az esélyünk. Remek keretünk van és szuper csapat. De tudjuk, hogy egészen nehéz lesz és a konkurencia is kemény.
Átigazolási hírek: Ide nem középpályás kell, hanem egy fürge ügyes csatár, akivel...
FERWIN Nov 21 - 16:27

AKTUÁLIS MECCS: Pep a távozása eltelt 2,5 (!!!) évben kinek a fejéhez...
Racilaci Nov 20 - 10:29

NationalElf: Jót tesz, majd az egy osztállyal lejjebbi állapot. Az esetleges...
Horten229 Nov 18 - 9:55

Free Joomla! template by Age Themes