NIKO: Nem azt hoztuk, amit gyakoroltunk | REAKCIÓK

Forditotta: 

A mérkőzés után mindkét oldalon két-két személy nyilatkozott a riportereknek a történtekről:

Niko Kovac: Nem voltam ideges az egyenlítő találat után, csak azért voltam bosszús, mert a pályán nem azt mutattuk meg, amit az edzéseken megbeszéltünk és gyakoroltunk. Mindössze egyetlen beadásba aludtunk bele és ezzel máris bajba sodórtuk magunkat. Annak viszont örülök, hogy sikerült helyzeteket kialakítani és végül belőni a győzte gólt.

Thomas Müller: A Mainz otthon elég gyakran megnehezíti ellenfele dolgát, ez történt ma is, ennek ellenére nekünk lényegesen több helyzetünk volt. Domináltunk, az első félidőben növelhettük volna a különbséget. A szünet után kissé belealudtunk a meccsbe, de végül összeráztuk magunkat. Több góllal szerettünk volna itt nyern, mint egy, de pillanatnyilag abban a helyzetben vagyunk, ahol a győzelem számít. Örülhetünk az eredménynek. Idén ez nem az a liga, ahol könnyű meccseink vannak és simán átgázolunk a kisebb csapatokon. 

Stefan Bell (Mainz csapatkapitánya): Volt néhány helyzetünk. A Bayern birtokolta a labdát, de olykor mi is járatni tudtuk a játékszert. Jó meccs volt. 

Danny Latza (Mainz középpályása): Az volt a terv, hogy keményen védekezünk és ez valami csoda révén sikerült is. De el kell fogadnunk a vereséget. A második félidőt remekül kezdtük és össze is jött az egyenlítés, ami még több motivációt adott a mérkőzés hátralévő részében. A Bayern második gólja után folyamatosan védekeznünk kellett. Az igaz, hogy jó lett volna valamit kihozni a meccsből, de a Bayern ellen nehéz ilyenre számítani.


Te kit igazolnál?: Jaj, csak Wernert ne... Nem kicsit túlértékelt játékos, aki bár...
Racilaci Nov 17 - 17:29

AKTUÁLIS MECCS: Sziasztok! Nagyon tetszett Racilacitól a Kovac régi munkásságát bemutató (Frankfurti...
Boscolahm Nov 16 - 10:56

Átigazolási hírek: Az utóbbi nap híreinek a margójára: Zidaneval állítólag tényleg van...
Kontár Béla Nov 16 - 8:22

Free Joomla! template by Age Themes