Hogy nem lesz könnyed kiruccanás a Bayern brémai vendégjátéka, az sejthető volt azok után, hogy a keret majdnem fele harcképtelenné vált szombat délutánra. Ezzel együtt a Bayern dominált végig, Müller korai találatával pedig el is hozta a három pontot.

A kezdőcsapatot tekintve meglepetést nem okozott Guardiola, elvégre sok lehetősége nem maradt. Az előzetesen kérdőjelesnek tekintett Costa, Martínez, Vidal, Alonso négyesből utóbbi kettő lépett pályára, az első kettő a kispadon nézte végig a találkozót.

Már a kezdősípszó után látni lehetett, mi a Werder célja: azon nyomban mind a tíz mezőnyjátékosa berohant a saját tizenhatosuk előterébe... Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Bayern szélsők hiányában félkarú óriás volt csupán, már nem is olyan meglepő, miért volt álmosító a meccs egészen a hajráig.

Gól nélkül azért nem maradtunk, hála Thiagónak, aki a 23. percben olyannyira meglepőt húzott, hogy Mülleren kívül a teljes brémai védelem állva maradt - a német pedig köszönte szépen, és belőtte a gólt. Ezen kívül még egy lerántás maradt, melynek elszenvedője Lewandowski volt, tizenegyest azonban nem kapott a Bayern.

A második játékrész is hasonló mederben folyt, bár némileg veszélyesebbé vált a Bayern támadójátéka, Lewandowski azonban ezúttal be volt oltva gól ellen. Vagy éppen Wiedwald kapus tarolta le két lábbal, melyet újfent nem követett tizenegyes (és kiállítás). Mindezt csupán azért kell kiemelni, mert az elmúlt hetekben másról sem lehetett hallani, minthogy a játékvezetők tendenciózusan a Bayernt támogatják.

Azért Neuernek is jutott nagy védés, a 68. percben Bernat vétett el egy beadást, Ujah közeli lövését azonban védte Neuer. Hiába dominált a Bayern (80%-os labdabirtoklás!), miután újabb gólt nem sikerült szereznie, nyílt maradt a találkozó, az utolsó percben pedig mindent egy lapra téve kezdett el támadni a Werder. A Boateng vezette védelem viszont jól állt a lábán, így az egyenlítés nem jött össze a hazaiaknak, maradt a 0:1. A 90. percben még a 19 éves Milos Pantovic is bemutatkozhatott Guardiola jóvoltából.

Győzelmével a Bayern továbbra is 100%-os teljesítménnyel vezeti a tabellát, hét ponttal megelőzve a Dortmundot. A 9/9-es mutató új német rekord, az előzőt a 2012/2013-as Bayern tartotta...


AKTUÁLIS MECCS: Sajnos azt, hogy ez a játékosok vagy az edző hibája...
szabi90 Oct 22 - 8:38

Átigazolási hírek: Én Can-nak nagyon nem örülnék, ugyanúgy padozna, sem a Poolba...
szabi90 Oct 12 - 10:17

Bundesliga: Azt nem tudom, mennyire instabil a BVB. Ha a tegnapi...
Racilaci Sep 23 - 11:58

Free Joomla! template by Age Themes