Góllal búcsúzott a Fußballgott | FCB 4-0 Chicago Fire


A mai gálaest teljes mértékben a bajorok ikonikus legendájáról, Bastian Schweinsteiger-ről szólt. Basti egy-egy félidőt játszott jelenlegi- lletve korábbi  klubja színeiben.

A mérkőzést megelőzően a Fußballgott ünnepélyes fogadtatásban részesült az Allianz Arénában: bevonulása után Hoeneß és Rummennigge köszöntötték fel a játékost, emellett kihelyezésre került Basti bajor trófeaszekrénye is.

Maga a mérkőzés inkább a bajor dominanciáról szólt, az első félidőben maga Schweini sem tudott sokat hozzátenni a Chicago játékához, amely alig jutott át a Bayern térfelén. Wagner korai kapufája megalapozta a gálaest hangulatát: ezt követően Gnabry és maga Sandro is betalált, így kedvenceink laza kétgólos előnnyel vonultak az öltözőkbe.



A második félidőben a változást Basti csapatcseréje jelentette, aki egyúttal megkapta a csapatkapitányi karszalagot is. A müncheni játékosok pedig mind 31-es mezt öltöttek magukra jellegzetes gesztusként. Robben csereként szerezte a harmadik hazai találatot, a pontot az i-re pedig maga Schweinsteiger tette fel, aki így góllal tért vissza és egyben búcsúzott az Allianz Aréna gyepétől.

KEZDŐ: Ulreich - Kimmich, Mai, Hummels, Bernat - Sanches, Tolisso, Goretzka - Gnabry, Wagner, James 

GÓLOK: 1-0 Gnabry (7') | 2-0 Wagner (38') | 3-0 Robben (63') 4-0 BASTI (83')

AKTUÁLIS MECCS: Attól függ, hogy ki mit játszik 3 vagy 4 védős...
Racilaci Dec 10 - 13:31

Te kit igazolnál?: Az az igazság, hogy azzal, hogy a játékosok egyre fitalabban...
speziale Dec 10 - 7:31

Arjen Robben: Robben bejelentette, hogy nem hosszabbít és jövőre elhagyja a klubot....
szabi90 Dec 3 - 10:22

Free Joomla! template by Age Themes