Ez már tragédia | Bayern 0-3 Gladbach


Nem szakadt meg a nyeretlen széria! Akármnnyire is elszántnak tűnt a csapat ma este, a Gladbach két korai góllal minden győzelmi reményt szeretfoszlatott. Tovább fokozza a csalódottságot Alaba sérülése, amellyel így egyelőre balhátvéd nélkül maradtunk. Sőt, a Dortmund is nyerni tudott ma, így 4 pontra növelte előnyét a tabella élén, a Bayern pedig visszaesett az 5. (!) helyre a mai vereséggel. 7 forduló alatt ez már a 2. kudarc volt, valamin föltétlenül változtani kell a válogatott szünet alatt.

GÓLOK: 0-1
Pléa (10') | 0-2 Stindl (16') | 0-3 Hermann (88')

KEZDŐ11:
Neuer - Kimmich, Süle, Hummels, Alaba (Sanches 55') - Thiago, Goretzka - Robben (Ribéry 45'), Müller (Gnabry 45'), James - Lewandowski 

Első félidő:
Bajor dominanciával indult a mérkőzés, a Bayern alaposan beszorította ellenfelét, komolyabb helyzetekig azonban nem sikerült eljutni. Az egyetlen korai lehetőség Müller fejese volt (igaz lesszituációból). 10 perc után jött a hidegzuhany, a Gladbach tulajdonképpen a semmiből szerezte meg a vezetést, Pléa etette meg Sülét majd csavarta be a labdát Neuer mellett a bal alsóba (0-1). Erre rögtön jött a ráadás, a csapat alig reagált a gólra, máris érkezett a második: Neuer hamar végezte el a kirúgást, Thiago nem figyelt a kigurított labdára és eladta, Stindl pedig rögtön büntetett (0-2). Ezután a vendégek teljesen beálltak védekezni a bajorok ellen, sőt közel jártak a harmadik találathoz is Manu hibája után. A hazai lehetőségek a játékrész végén érkeztek: Robben, Lewa és Hummels előtt is adódott kisebb esély, de Sommer remekül állta a sarat. A Gladbach teljes elszántsággal védekezett és meg is tartotta kétgólos előnyét a szünetig.

Második félidő: A szünetben Kovac kettős cserével (Ribéry és Gnabry - Robben és Müller helyére) probált improvizálni. Ez az elején félig sikersnek is bizonyult, hisz mindketten nagyobb lendületet hoztak a játékba a széleken, friss emberként. Szegény embert az ág is húzza alapon ma sem úsztuk meg sérülés nélkül, ezúttal Alabát vesztettük el a baloldalról. És mivel szélsőhátvéd nélkül maradtunk, Kimmich átállt balhátvédnek, Goretzka pedig visszaállt jobbszélre. Középre pedig Renato jött be, aki a sérült osztrákot váltotta az 55. percben.  Müncheni lehetőségek továbbra is érkeztek, a Gladbach mindent nem tudott kivédekezni, de amikor végre jött volna a szépítő találat Lewától, les miatt érvénytelenítette azt a játékvezetői brigád. A hajrában nem érkezett az átütő erő, így  vendégek kényelmesen kivédekezték a bajor támadásokat, Sőt, a végén Hermann góljával (0-3) kiütéssel rabolták el a 3 pontot elvitték Münchenből.
NationalElf: A Bayern problémái mutatkoznak az Elfben is. Azt sem értem,...
procee Oct 15 - 19:22

AKTUÁLIS MECCS: A Bayern problémái mutatkoznak az Elfben is. Azt sem értem,...
procee Oct 14 - 10:40

Edzőkérdés: Tökéletes egyet értek! A 13-as BL győzelem után a világ...
speziale Oct 14 - 9:57

Free Joomla! template by Age Themes