Londoni mészárlás, Gnabry-gála | Tottenham 2:7 Bayern


Nem mindennapi meccsnek lehettek szemtanúi a nézők: a Bayern a tavalyi döntőst alázta porig - hazai pályán :) Pedig nyögvenyelősen indult a meccs és úgy tűnt a londoni csapat átgázol rajtunk, de aztán jött a bajor támadóalakzat és az első félidő végére nemcsak a vezetést, de az irányítást is átvettük. A második játékrész pedig lényegében bajor gólfesztivállá változott, amihez Gnabry 4 góllall, Lewa pedig egy duplával járult hozzá.

Gólok:
  Son, Kane illetve Gnabry (4x), Lewandowski (2x) és Kimmich

Felállás: Neuer (C) - Pavard, Süle, Boateng (Martínez 72'), Alaba (Thiago 45') - Kimmich, Tolisso - Gnabry, Coutinho, Coman (Perisic 71') - Lewa


JEGYZŐKÖNYV:


Első félidő: Arra már az első percekben rájöhettünk, hogy mindkét csapat rendkívül elszántan lépett pályára, így már rögtön a kezdőrúgás után intenzív játék alakult ki Londonban. Gnabry a 2. percben nyitotta meg a lövések sorozatát. Erre Son pár perccel később egy nagy helyzettel válaszolt, amelyet még hárítani tudta nagy elánnal Neuer, a 12. minutumban azonban a koreai szélső megszerezte a vezetést a Spurs-nek (1-0). A gól után nem állt le a hazai gárda, sőt keményen letámadta a bajorokat, akik így nem nagyon tudtak támadást építeni.A félidő közepén azonban megváltozott a játék képe, Pochettino játékosai kissé szétestek, a Bayern pedig kapva kapott az alkalmon és átvette a dominanciát: előbb Kimmich varázslatos góljával egyenlített (25'), majd a játékrész hajrájában Lewa révén ( 45') a vezetést is átvették a müncheniek. Így meglepő módon előnnyel vonultunk az öltözőbe.

Második félidő: Thiago beállt a szünetben Alaba helyére, így Pavard átkerült a védelem bal oldalára, Kimmich pedig visszaállt jobbhátvédnek. Alig telt el 10 perc a második játékrészből, Gnabry gondolt egyet és 2 perc leforgása alatt vágott egy duplát Lloris kapujába (1-4). Talán több bajor drukker is örömmámorban úszott és elkönyvelte, hogy eldőlt a mérkőzés, de a 60. percben Kane büntetőből szépített (2-4). A hazai találat után ismét magára talált a Tottenham és elkezdte rohamozni a Bayern kapuját, és ha a védelmünk nem is, Neuer világklasszis módon állta a sarat. Szűk 20 perccel a vége előtt kihasználta utolsó cserelehetőségeit Kovac: Coman helyére Perisic érkezett a jobbszélső posztra, Boateng viszont sérülés miatt kénytelen volt elhagyni a pályát, őt Martínez váltotta a védelem tengelyében. A végére kissé elfáradtak a játékosok, ezért a hajrában lecsendesedett a meccs. Gnabry azonban egy bámulatos akció után triplázott, sőt Lewa is meglőtte a maga másodikját és megadta a kegyelemdöfést a londoniaknak. De még ez sem volt elég, Gnabry edzőmeccsé alakította a rangadót és beállította az elképesztően hangzó 7-2-es végeredményt. Mészárlás lett a vége, és így toronymagasan vezeti a B csoportot a második forduló után.
AKTUÁLIS MECCS: Én nem vagyok ideges, csak nem szeretem a kettős mércét...
pussybuvar Oct 21 - 6:28

Átigazolási hírek: Én Can-nak nagyon nem örülnék, ugyanúgy padozna, sem a Poolba...
szabi90 Oct 12 - 10:17

Bundesliga: Azt nem tudom, mennyire instabil a BVB. Ha a tegnapi...
Racilaci Sep 23 - 11:58

Free Joomla! template by Age Themes