HIVATALOS: Niko Kovac lesz az új edzőnk

Írta: 
Eldőlt, a 2018/19-as szezontól a volt középpályásunk, Niko Kovač lesz a Bayern vezető edzője. A Rekordbajnok és a 46 éves mester 3 éves szerződést írt alá, azaz 2021-ig. Kovač jelenleg a Frankfurt ezdője és a tervei szerint bátyját, a szintén ex-bajor Robert Kovačot (44) is magával hozza mint másodedző.

„Nagyon örülünk, hogy meg tudtuk nyerni őt a Bayern edzőjének. Niko játékosa volt a klubnak, renegeteg embert ismer itt és meg van benne az a szükséges Bayern-DNS. Teljesen biztosak vagyunk benne, hogy ő a megfelelő ember erre a posztra.“ - nyilatkozta egykori játékostársa, és a jelenlegi sportigazgazó Hasan Salihamdzic, aki szerint a vezetés teljes támogatását élvezi Niko.

A korábbi horvát válogatott 2001 és 2003 között 34 meccset játszott középpályásként a Bayernben és 3 gólt lőtt. Testvérével együtt megnyerte a 2001-es világkupát és a 2002-es bajnoki címet.

Circus maximus
Kovac megszerzését komoly színjáték előzte meg. A klub több kiszemelt edzőről is lemaradt vagy éppen kosarat kapott tőlük, így a végére már erősen leszűkült a jelöltek köre. Ennek ellenére Niko Kovac és klubja az utolsó percekig cáfolni próbálta a terveket.

A kivásárlási záradék volt a kulcs
A BILD szerint a megszerzését állítólag a kivásárlási záradék tette lehetővé, amely a 2016-os szerződéshosszabbításakor került bele a horvát mester szerződésébe. Ezt azóta megerősítették, bár a pontos árról nem esett szó. Állítólag 2,2 millió eurónkba fájt a dolog.

Jupp méltató szavai
Heynckes is megszólat Niko kinevezés kapcsán: Átnéztem az életrajzát és meglepően sok pozitív dolgot találtam. Miután a Frankfurtba igazolt, megmentette a csapatot a kisésétől és most nemzetközi kupaporondig vezetheti őket. Kiváló teljesítmény .Sokféle játékossal volt már dolga a Frankfurtnál, nagyszerű munkát végez. Nincs kétségem affelől, hogy megfelelő edző lesz a Bayern számára, ő tényelg a futballnak él. A vezetőség remekül döntött, amikor őt választotta.  Átnéztem az életrajzát és meglepően sok pozitív dolgot találtam. Miután a Frankfurtba igazolt, megmentette a csapatot a kisésétől és most nemzetközi kupaporondig vezetheti őket. Kiváló teljesítmény Sokféle játékossal volt már dolga a Frankfurtnál, nagyszerű munkát végez. Nincs kétségem affelől, hogy megfelelő edző lesz a Bayern számára, ő tényelg a futballnak él. A vezetőség remekül döntött, amikor őt választotta. 
Átigazolási hírek: Nagy kópé ez a vezetőség... Tuchel és Negelsmann nem is...
szprajtboy Aug 19 - 15:40

AKTUÁLIS MECCS: Aki szerint Robbennek van még bármi keresnivalója a csapatban, az...
procee Aug 18 - 15:35

Bundesliga: Meyernek a teljesítményével volt a legkisebb gond.Tedesco pozíciót váltott vele(hatos...
sandorbayern Aug 4 - 7:12

Free Joomla! template by Age Themes