Áll a balhé Kovac leigazolása körül

Írta: 

Niko Kovac leigazolása edzőnek nemcsak meglepetést és kétséget hozott a német foci világába, hanem igen komoly balhét is.

Mint köztudott a Bayern egy kivásárlási záradékot használt ki Niko megszerzésére, viszont a klubjával, a Frankfurttal történő kommunikáció nem sikerült a legjobbra – lényegében nem is volt.
Ez azért is érdekes mert leendő edzőnk napokkal korábban még valami cáfolatszerűt közölt az újságírókkal, de állítása szerint, ő nem hazudott, mert sosem tagadta kategorikusan, hogy a Bayernhez igazolna. Az, hogy ilyen gyorsan zajlottak a dolgok, elmondása szerint nem rajta és nem is Bobicon múlott.

Ami igazán felbosszantotta a Frankfurtot az nem is ezdőjük távozása – azt nem akadályozhatták volna meg – hanem az, hogy velük nem is tárgyalt elvileg a Bayern. Bobic így nyilatkozott: “Tiszteletben tartjuk Niko döntését. De az, hogy a sajtóból tudjuk meg a dolgokat elképesztő. Hihetetlen szakmaiatlan és tiszteletlen, amit csinált a Bayern, ilyen szinten hasonlót még nem is láttam. Nem is történ kapcsolatfelvétel felénk, az időzítés is bosszantó. Csak magukra gondoltak, miközben nekünk fontos meccseink vannak”

A tervek szerint elvileg Kovac értesítette volna Bobicot a futtában megszületett döntésről, de időközben a dolog kiszivárgott a sajtóhoz és a BILD le is hozta azt pillanatok alatt. Ez bosszanthatta fel igazán a frankfurti felet.

Hoeneß határozottan visszautasította a vádakat
“Kicsit bosszant a dolog, mert épp hogy rengetegett tanakodtunk azon, hogy mi lenne a legjobb a Frankfurt számára ebben a sztoriban. Végül úgy döntöttünk, hogy minél hamarabb nyivánosságra hozzuk a dolgot, így több idejük lesz az edzőkeresésre. Hasan és Niko megállapodtak, hogy majd Niko mondja el a dolgot Bobicnak, mert jóban vannak és ezt ő akarta közölni személyesen. Arról nem tehetünk, hogy kiszivárgott a hír a BILD-hez. Bobic a tények ismerete nélkül vádaskodik”

Rummenigge és Brazzo lényegében csak megismételni tudták Uli szavait .
Annyi bizonyos, Frankfurtban nem lesz túl népszerű a csapat ezután.
Átigazolási hírek: "Zavar, hogy ha nem játszhatok a BL-ben, ez elég problémás....
Thommeyy May 25 - 18:27

AKTUÁLIS MECCS: Kedvenceink Klagenfurtban játszanak júliusban. Ezt már egyébként mondták a Német...
Bayern90 May 24 - 19:28

Jérôme Boateng: Ha menni akar, menjen. Tehetséges belső védőkből most vannak elérhetők...
Thommeyy May 20 - 17:48

Free Joomla! template by Age Themes