KALLE: Lewa 100% hogy marad | Malcom kacsa

Írta: 

Emlékezhetünk még, hogy pár hete Lewa lecserélte menedzserét és erre az összes bulvárújság elkönyvelte, hogy Robert Realhoz fog igazolni a nyáron.
Azóta többen is nyilatkoztak, hogy ez hülyeség lenne, ráadásul a hírek szerint a vezetőség is döntött, hogy Lewandowski nem eladó. A szenzációhajhász pletykalapok azonban hiányolták a vezetők konkrét állásfoglalását. Hát eddig kellett várniuk.

Kalle ugyanis megtörte a csendet és nyilatkozott:
Emlékeztetnék mindenkit a Ribéryért érkezett egykori őrült ajánlatokra. (2008-ban a Chelsea 80 milliót és Bosingwa-t ajánlotta érte) Azóta tudja a futball világa: Ha a Bayern nem akar eladni egy játékost, akkor nem tudnak semmit tenni. Robert kiemelkedően fontos a számunkra, a talán a legjobb 9-es Európában, az ő esete ugyanez, nem adjuk el(...) szívesen fogadok bárkivel abban hogy 100%, hogy Robert a következő szezonban még a mi játékosunk lesz.

Malcom kacsa
A pletykalapok Lewa eligazolása mellett a 21 éves barzil szélső, Malcom érkezését is kész tényként tálalták korábban. Nos ebben is lyukra futottak. Heynckes már korábban mondta, hogy szerinte komolytalan a dolog, most ezt Rummenigge hivatalosan is megerősítette: "Ez kacsa, kitaláció"

Robbéry-téma
A szokásos témában is megkérdezték Rummeniggét, vagyis arról, hogy mi lesz Robben és Ribéry sorsa. A válasz a szokásos volt: "Megegyeztünk Ribéryvel és Robbennel, hogy április elején fogunk tárgyalni. Még nem tartunk ott."
AKTUÁLIS MECCS: Tegnap a csapat első félideje jó volt a második pocsék,...
szabi90 Jan 19 - 9:13

Átigazolási hírek: Lehet hurrogni, de ez jogos kritika a vezetés felé,...
dani15 Jan 19 - 8:24

Leon Goretzka: "Kovac tempós futballja" Isten ments. Nem szeretnék kötekedni, de Te...
Boscolahm Jan 11 - 16:06

Free Joomla! template by Age Themes