Interjúk és nyilatkozatok

Philipp Lahm: Ezért fejeztem be a pályafutásomat

A Guardiola által a világ legintelligensebb játékosaként emlegetett Bayern-legenda a Bild felületén adott magyarázatot.


„Miért?” Miután bejelentettem a pályafutásom végét, egy kérdést sem szegeztek hozzám gyakrabban. Ami számomra egy teljes mértékben logikus lépés volt, azt sokak – a közvetlen környezetemben élők sem tudták igazán megérteni. Mindegy hova mentem, mindenhol erre a kérdésre akartak választ az emberek. „Miért hagytad abba, Philipp?”

A válogatottól való visszavonulásomhoz hasonlóan ennél a döntésnél is teljes mértékben a megérzéseimre hagyatkoztam. Főleg csapatkapitányként volt számomra mindig fontos, hogy minden edzésen és minden mérkőzésen topteljesítményt nyújtsak. Egyszerűen világossá vált számomra, hogy az aktuális szezon után nem tudnám már ezt tovább teljesíteni.

Mivel ez egy nagyon szubjektív megérzés volt, tudomásul veszem, hogy eleinte legtöbben egyáltalán nem értették meg, hogy valami megváltozott számomra. De biztos vagyok benne, ha tovább folytattam volna, az a finom kis különbség, amit már korábban is éreztem, valamikor szembe ötlővé vált volna.

Számomra logikus volt – ez egy olyan döntés, amelyet nagy tiszteletben tartok. Más volt, mint a válogatottól való visszavonulásom, a Bayernnél való szerződésem felmondása a futballidőszakom abszolút végét jelentette. Ebben a döntésemben segítségemre vált, hogy világos elképzelésem volt a futballt követő jövőmről. Már korábban is gondoltam arra és tudtam, hogy a vállalati tevékenységeim által továbbra is izgalmas  feladatok állnak előttem.

Van még egy dolog, ami nagy szerepet játszott az elhatározásomban. A lányom megszületése után végre szabadon akartam beosztani az időmet. Ha megfigyelem az FC Bayern mérkőzéseit, meggyőződésem, hogy a csapat számára is megfelelő döntés volt a visszavonulásom. A csapat így képes volt a megújulásra és az új hierarchia felállítására.

11 éves koromtól játszottam az FC Bayern Münchenben. A két Stuttgartban eltöltött évemtől eltekintve mindig ennek a klubnak a mezét viseltem. 384 mérkőzés – ez 22 év maximális felkészültséget, koncentrációt és játékakaratot, illetve a profin eltöltött időszakom során háromnaponkénti játékot, a legmagasabb célok elérését, a folyamatos tanulást is jelentette számomra – mindenekelőtt másoktól, később én magam adtam tovább tudásomat és tapasztalatomat másoknak.

Egyre szívesebben vállaltam a felelősséget. A kapitányi tisztség megszerzéséig hosszú utat tettem meg, de a játék és a csapattársaim iránti megérzésem és a felfogásom már korábban is bennem volt. Kapitányként gyorsan észrevettem, hogy különösen a fiatal játékosok vetemedtek rá nagyon az együttműködő természetemre.

Kapitányként többet kellett tennem másoknál azért, hogy példakép lehessek. Ezért minden szezon előtt megkérdeztem magamtól – megfelelek még a saját elvásáraimnak? Képes vagyok még erre? Nem egy aktuális szezon közben akartam megállapítani, hogy erre már nem vagyok képes.




Ezért korán tájékoztattam a klubot és nyílt meghallgatásra találtam. Az FC Bayernben eltöltött  összes évem során mindig egy magasfokú bizalmat éreztem. A klubvezetéssel, Karl-Heinz Rummeniggével vagy  Uli Hoenesszel is mindig jó és konstruktív munkaviszonyban voltam, mindig nyíltan beszéltünk a dolgokról. Ezért is fogadták el gyorsan a döntésemet.

Azt is gyakran megkérdezik, miért nem lettem sportigazgató. Természetesen még mindig eltudom képzeni, hogy valamikor újra az FC Bayernnél dolgozzak. Viszont aki ismer, az tudja, szívesen vagyok felkészült ember.

Ezért volt fontos számomra, hogy először távozzak, és nyugodtan gondoljak vissza a futballban eltöltött hosszú időszakomra, illetve hogy a családommal közösen átgondoljuk, hol és milyen formában tudom a tapasztalatomat kamatoztatni. Most  a DFB nagyköveteként vállaltam a 2024-es EB-pályázatra egy új, kihívást jelentő feladatot .

Az továbbra is érvényes, amit az aktív futballtól való búcsúzásomkor már elmondtam: Ha össze kellene foglalni a karrieremet, akkor remélem, hogy a szurkolók egy jó futballjátékosként tartanak az emlékezetükben. Se több, se kevesebb, az voltam, ezt saját magamtól is kijelenteném.

A beteljesült álom. Lahm nem BL-t akart nyerni. A Bayernnel akart BL-t nyerni.

 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top