A HSV meccs margójára

Írta: 

A HSV elleni meccs a kemény müncheni tél jegyében telt. Mialatt otthon már bontogatta szárnyait a tavasz első lehellete, (minő képzavar!), addig az Allianz Aréna előtti terület - amely egyébként immáron hivatalosan is a Kurt-Landauer-Platz nevet viseli -, mínusz 5 fokkal és komoly hófoltokkal fogadta a 75.000 kilátogató nézőt.

A megnövelt kapacitás már nem jelentett újdonságot, hiszen a Schalke ellen már ennyi ember hajszolta a csapatot, vagy éppen majszolta a kolbászos kiflit.

A mérkőzés előtt a klub legendás edzőjére, Udo Lattek-re emlékezett a szurkolósereg, de nem néma vigyázzállással, hanem nagy tapssal. Ezt amúgy először a Wolfsburgnál láttam, hogy az elhunyt Junior Malandára nem némán, hanem kitörő tapssal emlékezett a VW-Arena.

A Südkurve standjánál az aréna előtt hatalmas sor, de nem ingyen sört osztogattak, hanem a városi derbi utolsó jegyeit adták el. A negyedosztályú meccs amatőrcsapataink között húsvét hétfőn lesz, de a jegyek már nagyjából elfogytak. 12.000 ember lesz kint, de jó lenne ha a Bayern II egyéb meccseit legalább negyedennyi ember követné a helyszínen, hiszen általában 800-900 ember előtt játszanak.

Jegyeket a klub 115 éves jubileumi bulijára is árultak, amely a Köln elleni meccs után lesz a Backstage nevű szórakozóhelyen. A meccsre kilátogató fanklubunk is részt vesz rajta, sőt minden résztvevőnek egy ingyen sört is intéztem, mert megérdemlitek. :)

A Kurve már egyre jobban belerázódik a megnövelt nézőszám menedzselésébe, a lejáratok már felismerhetőek, a hangulat pedig határozottan fokozódik. Már eleve jó volt a nézők kedve a meccs előtt, ami aztán minden góllal érezhetően javult. Majd a 6. gól után elszabadult a pokol, amit az is táplált, hogy a gólok az orrunk elött potyogtak a térfélcsere után. Minden találat után követeltünk még pont annyit, amennyi a 10-hez hiányzott. (...Nur noch vier! Nur noch drei!...), a szegény HSV-nak meg nem volt még elég baja, a Südkurve folyamatosan rajtuk élcelődött: "másodosztály, a HSV ott van", "Hamburg, Hamburg, másodosztály, milyen szép is, hogy nem kell titeket többet látni", stb.

A meccs végén már csak az volt az izgalom, meglesz-e a rekordgyőzelem a Hamburg ellen, azaz lesz-e a különbség 7 gólnál több.

Lett.


Error: No articles to display

Joshua Kimmich: Úgy viselkedik a pályán, mint egy igazi főnök, ezt a...
argo001 Jun 26 - 20:48

Te kit igazolnál?: Chicarito a Leverkusenből jönne.
argo001 Jun 26 - 16:28

NationalElf: Azért ter Stegen 1 vagy 2 bravúr mellett megint csúnyán...
procee Jun 25 - 18:41

Free Joomla! template by Age Themes