JAVI: "Sokkal jobb Sandroval egy csapatban lenni, mint ellene játszani"

Forditotta: 
A dohai felkészülés előtt a SPORTBILD-nek sikerült mikrofonvégre kapnia a müncheniek hatosát. Javi Martínez az idei szezonról, az új igazolásról és müncheni karrierjéről árult el néhány érdekes információt.

Sandro Wagnerről:
"Sandro főleg Mario Mandzukicra emlékeztet. Mindig amikor ellene kellett játszanom azt gondoltam: Ember, ma kellemetlen meccs vár rád. Az egyike azoknak a játékosoknak, akit inkább kívánsz a saját csapatodba, mint ellenfélnek. Ennél fogva jobb, hogy a mi csapatunk mezét viseli."

A felkészülésről és  a triplázásról: 
"A triplázásra még nem gondolhatunk, túl korai még. A dohai felkészülés arról szól, hogy jól felkészüljünk a tavaszi szezonra és megtartsuk a jó formát, amelyet idáig nyújtottunk Jupp Heynckes irányítása alatt."

Heynckes visszatéréséről:
"Először el sem hittem. Azt hittem, hogy nyugdíjba vonult az edző", kezdte a visszaemlékezést.
"Amikor először találkoztunk odajött hozzám és megkérdezte: "Javi, milyen a némettudásod?" Én pedig azt válaszoltam: "Jobb, mint az Ön spanyolja, mester!" Bár attól tartok, hogy ez így nem igaz. Erről azonban az egyik elődje tehet: Pep irányítása alatt kicsit hanyagoltam a német órákat."

"Pontosan ismeri az erősségeim és a gyengeségeim", magyarázta. "A visszatérésem utáni első edzésen védekező középpályás posztján számított rám, és akkor már tudtam: újra a posztomon fogok játszani. Ott érzem jól magam. Nem az a játékos vagyok aki egy- az-egyben kicselezi az ellenfélét. Viszont jó szemem van hozzá, hogy mikor, hol kellene helyezkednem, hogy segíthessem a társaim, az ellenfél támadásait pedig megakadályozzam."

Egy kulisszatitok a Bayernbe igazolásáról:
"Édesapám néha felrója, hogy miért döntöttem akkoriban München mellett. De nem azért mert nem szereti a Bayernt, egyszerűen csak néha túl hideg van neki Münchenben. Ha rajta múlt volna, akkor Kubába kellett volna igazolnom."

"Jómagam hihetetlenül jól érzem magam Münchenben, 2021-ig szerződésem van, amit mindenképp kitöltök."

A 29 éves játékos azonban el tudja képzelni, hogy máshol fejezi be a pályafutását: "Szeretek új országokat megismerni, tapasztalatot gyűjteni. Nem zárnám ki, hogy a pályafutásom vége felé például az Egyesült Államokba igazoljak."
Átigazolási hírek: Akkor most már tényleg csak arra kell koncentrálni nyáron, hogy...
szabi90 Jan 20 - 14:50

Leon Goretzka: Én már alapból örülök ennek a transzfernek. Ha télen jön,...
argo001 Jan 20 - 12:20

Josef „Jupp” Heynckes: Csak halkan mondom, egy triplazas nagyon jol jonne iden...
FERWIN Jan 15 - 14:40

Free Joomla! template by Age Themes