BAJNOKOK VAGYUNK! Sorozatban ötödjére! Wolfs-FCB 0:6


FELÁLLÁS: A kupamérkőzéshez képest két helyen változtatott Ancelotti, Alonso (betegség), Vidal és Ribéry került ki a kezdőcsapatból, helyükön Kimmich, Müller és Coman játszott. A Wolfsburg oldalán régi ismerősökkel találkozhattunk, hiszen kezdőként szerepelt Luiz Gustavo és Gomez is.

Ulreich - Lahm, Martínez, Hummels, Alaba - Thiago, Kimmich - Robben, Müller, Coman - Lewandowski (csereként beállt Bernat, Rafinha és Sanches)

JÁTÉK: Bátran kezdett a kiesés elől menekülő Wolfsburg, míg a Bayernen némileg meglátszottak az elmúlt hetek kudarcai. Még akkor is, ha a kezdőrúgás pillanatában már tudni lehetett, hogy győzelem esetén (miután a Lipcse 0:0-ra végzett az Ingolstadttal) a Bayern bezsebeli a bajnoki címet. Az első húsz percben kiegyenlített játék folyt, a jeget végül egy tökéletesen kivitelezett Alaba-szabadrúgás törte meg. A Farkasok becsületére legyen mondva, hogy a hátrány ellenére sem váltak óvatosabbá, ennek eredményeképpen viszont kaptak még kettőt az első játékrészben. Mindkét találatot Lewandowski vitte be, aki így már 28 gólnál jár, és ismét vezeti a góllövőlistát.

A három pont - és a bajnoki cím kérdése - így már a szünetre eldőlt, ennek megfelelően a második játékrész csendes focizgatással telt, egészen Robben villanásáig a félidő derekán. Ezt követően Luiz Gustavo kiállítása, majd valóságos dührohama borzolta a kedélyeket, az ekkor teljesen széteső Wolfsburgnak pedig még kettőt bepakolt a Bayern: egyet Müller, egyet pedig Kimmich. A vége tehát 6:0 lett, a Bayern megnyerte zsinórban az ötödik, összességében pedig a 27. bajnoki címét! A lefújás után természetesen elkezdődött az ünneplés a bajor tábor előtt, egyelőre sör nélkül, de a visszavonuló Lahm vezérletével, valamint Ancelottival a kórusban...

KONKLÚZIÓ: A nagy cél, a Bajnokok Ligája győzelem nem sikerült, de a "legőszintébb" trófea, a Salátástál ezúttal is Münchenben marad. Jövőre pedig újra neki lehet futni a triplázás egyáltalán nem valószínűtlen álmának.


Error: No articles to display

AKTUÁLIS MECCS: Nem kábítanak, csak próbálják a pozitívumokat kiemelni. Azt viszont látható...
argo001 May 22 - 20:08

Bajnokok Ligája: Nagyon hiányoznak azok a csapatok, akik a bajnokságbeli menetelés mellett...
misafeco May 22 - 16:16

Te kit igazolnál?: Van most ez a kickeres pletyka, hogy Costa meg Sanchez...
akos89 May 22 - 16:10

Free Joomla! template by Age Themes