Szoros lett, de megvan a továbbjutás | FCB-BVB 2:1


A LÉNYEG: Elképesztően jól kezdtük a meccset, 15 perc után már többel is vezethettünk volna, a BVB-nak kb egy momentuma volt az első félidőben. A 2:0 azonban nagyon nem bizonyult elégnek, a kihagyott helyzetek elkezdték megbosszulni magukat és a feltámadó BVB nagyon komolyan a kapuhoz szögezte Jupp fiait,  a helyzetek sem maradtak el. Végül a szerencse is kellet, hogy 2:1-gyel kiejtsük a címvédőt. De a lényeg, hogy a legjobb nyolc között vagyunk a Német Kupában.

#Kezdő: Ulreich, Kimmich, Boateng, Süle, Alaba, Vidal, Martínez (Rudy), Müller, James (Tolisso), Ribery (Coman), Lewandowski

JEGYZŐKÖNYV
  • A kezdőt illetően nem volt nagy meglepetés a mi oldalunkon, legfeljebb Hummels kimaradása volt váratlan, akit betegség miatt még a keretbe sem neveztek. A másik oldalt nagyobb veszteség érte, mivel több más sérült mellett
    Aubameyangnak sem sikerült teljesen felépülnie a meccsre.
  • A Bayern nagy iramban kezdte a mérkőzést, és már a 3. percben majdnem meg is szerezte a vezetést, de Müller beadását Vidal csak közvetlen közelről a kapufára fejelte. Nem sokkal később James lövésébe állt bele jókor a védő. A 10. percben Ribery veszélyeztetett, amit a kapus kiütött, de a kipattanóra még lecsapott Lewa, aki mellé lőtt.
  • Az iszonyatos nyomást 12 percig bírta a Dortmund, mikor szabadrúgásból fejelt felső lécet Süle, a kipattanót pedig Boateng jutatta a kapuba szintén fejjel. 1:0
  • A tempó nem hagyott alább, a Rekordbajnok nem akarta a véletlenre bízni a győzelmet. Stöger csapata gyakran csak kereste a labdát.
  • A semmiből szinte aztán majdnem egyenlített a BVB, mikor Alaba lába alatt átcsúszott a labda, Yarmolenko pedig kapura lőtt, de az osztrák javítva hibáját, felpattant és a gólvonalról mentett óriásit.
  • Egy gyönyörű akciót követően azonban válaszolt a müncheni gárda a korábbi Dortmund lehetőségre, Müller leheletfinoman emelte a kapuba a labdát, megszerezve a megnyugtatóbb kétgólos előnyt. 2:0
  • Az első félidő szinte csak a Bayernről szólt és az ember érzése is az volt, hogy a két csapat közt szinte osztálybeli különbségek vannak.
  • A második játékrész elején sem változott a helyzet, előbb James, majd Müller növelte majdnem az előnyt. Bürki védett hatalmasat.
  • Később azonban a Bayern kezdett bealudni vagy fáradni, láthatóan visszavettek a tempóból, kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, és így a BVB egyre több helyzethez jutott.
  • Olyannyira, hogy a 77. percben Yermolenko meg is szerezte a szépítő találatot, a védelmünk mindkét oldala hibázott.
  • A meccs vége aztán túlságosan is izgalmasra sikeredett, a Dortmund szinte folyamatosan nyomott, és igen komoly helyzeteket is kialakított. Néha csak a szerencsén múlott, hogy a vendégeknek nem sikerült hosszabbításra menteniük a párharcot.
  • Eredmény: A Lipcse után pedig a Dortmundot is kiejtettük.
Átigazolási hírek: Akkor most már tényleg csak arra kell koncentrálni nyáron, hogy...
szabi90 Jan 20 - 14:50

Leon Goretzka: Én már alapból örülök ennek a transzfernek. Ha télen jön,...
argo001 Jan 20 - 12:20

Josef „Jupp” Heynckes: Csak halkan mondom, egy triplazas nagyon jol jonne iden...
FERWIN Jan 15 - 14:40

Free Joomla! template by Age Themes