N11: Kimmich Lahm nyomdokaiban

Írta: 

Magabiztosan jutott be a legjobb négy közé a Konföderációs Kupán a Nationalelf, miután vasárnap 3-1-re legyőzte Kamerun együttesét.

Mintha csak a legjobb csapatot láttuk volna: győztes nyitány után a szokásos megtorpanás a második meccsen, majd összességében megérdemelt csoportgyőzelem. Ez a Nationalelf fiatal tehetségeinek mérlege eddig az oroszországi tornán.

Jogi Löw, aki 150. mérkőzésén a 100. győzelmét ünnepelte német kapitányként, az első két meccshez képest ismét lehetőséget adott másoknak is a bizonyításra. Ez pedig a siker egyik kulcsa volt. Hiszen az elsősorban a védekezésben ügyeskedő Plattenhardton túl Demirbay és Werner góllal hálálták meg a bizalmat. Mindhárom játékosunk, Süle, Rudy és Kimmich is kezdőként lépett pályára. Utóbbi rövid ideig a kapitányi szalagot is viselhette. 22 évesen ez kivételes megtiszteltetés. Egy újabb lépcső megtétele a Philipp Lahm nyomait követve. Lahm egyébként 24 évesen kapta meg először a szalagot.

A győzelem azt is jelenti, hogy még két mérkőzést láthatunk majd a Nationalelftől ezen a nyáron. Csütörtökön este az elődöntőben Mexikó lesz az ellenfél Szocsiban. Bejöttek a DFB tervei, hiszen pár napig még ebben a városban maradhatnak. A másik ágon Arturo Vidalék Portugáliával találkoznak majd. A helyosztókat vasárnap rendezik.

A német U21-es csapat kedden 18 órától Angliával játszik EB-elődöntőt. Ha minden jól megy, akkor pénteken 20.45-től a spanyol-olasz meccs győztesével is megmérkőznek majd. Serge Gnabry közreműködésével.

Nem szabadulunk a német focitól a héten. Vasárnap indul az U19-es EB Grúziában. A német keretben Felix Götzével. De a svédekre is érdemes lesz odafigyelni: Thomas Poppler Isherwood szintén a Bayern játékosa.
Booking.com

Error: No articles to display

Átigazolási hírek: TM-en megugrott Draxler 23 százalékra... Meglepődnék, hogyha igazolnánk azután, hogy...
Bayern90 Aug 21 - 12:36

AKTUÁLIS MECCS: Hát ezzel maximálisan egyet tudok érteni... Van hová fejlődni szerintem...
mia san mia Aug 19 - 23:18

Arjen Robben: Elolvastam az oldalon kitett és a Playerstribune-s angol verziót is,érdekes...
lahm Aug 19 - 17:49

Free Joomla! template by Age Themes