Eldőlt, Lahm a szezon végén befejezi

Írta: 

Érdekes hangulatban kezdődött a kedd esti kupameccs, hiszen a BILD közvetlenül a mérkőzés előtt szellőzette meg a hírt, miszerint Lahm a szezon végén befejezi karrierjét.

A meccs lefújása után mindenki rá volt kíváncsi, ő pedig el is árulta a döntést:

"A karrierem végét én magam szerettem volna meghatározni, és úgy döntöttem, hogy a szezon végén felhagyok a focival. Abban biztos vagyok, hogy az idény végéig képes vagyok hozni a mefelelő teljesítményt , utána viszont már nem biztos" 

De ahogy sokan várták mégsem a vezetőségben fogja folytatni, legalábbis egyelőre:

„Voltak tárgyalások, de a végén úgy láttam, nem ez a megfelelő időpont, hogy beszálljak ebbe a bizniszbe. Mindig mondtam, hogy ezt érezni kell, hogy mit akarsz, mire vagy készen. S én ezt most így érzem"

Azt, hogy mit fog csinálni, egyelőre ő sem tudja: "Nincsenek tervek. Nyártól szabad vagyok, körbenézek, meglátjuk mi lesz majd"

A Sport Bild egyébként tudni véli, hogy Lahmnak valóban felajánlották a sportigazgató posztot, de - Sammerrel ellentétben - ő nem kapott volna helyet közvetlenül az elnökségben, a legfőbb döntéshozó szervben. A lap szerint, ez is közrejátszhatott abban, hogy Lahm nem fogadta el az ajánlatot.

Error: No articles to display

Átigazolási hírek: Nagy sebességgel duzzasztjuk fel a támadó harmadot, előbb lesz ebből...
Szkafi92 Jun 23 - 13:49

Te kit igazolnál?: Most néztem meg a portugál u 21 - spanyol u...
Bayern90 Jun 21 - 15:09

Audi Kupa 2017: Én is pont most gondolkodtam rajta,hogy van-e még esély egy...
lahm Jun 21 - 14:50

Free Joomla! template by Age Themes