Mi lett veled (13.): Markus Babbel?

Írta: 

Visszatekintő sorozatunk következő darabjában ismét a ’90-es évekig megyünk vissza: egykori védőnket, Markus Babbelt mutatjuk be.

Állandó téma manapság, hogy egyre kevesebb a sajátnevelésű játékos a Bayern kezdőcsapatában. Volt azonban, amikor még ennyien sem voltak. Az ezredfordulót körülölelő néhány évben csak elvétve. Ilyen ritka kivételt jelentett Markus Babbel.

Babbel 1972-ben született Münchenben. 9 éves volt, amikor a Bayern illetékesei rátaláltak, s magukkal is vitték az - ekkor még nem – rekordbajnokhoz. Ahol aztán lépésről lépésre haladt előre. 1991-ben hirtelen a profik kezdőcsapatában találta magát. Nem volt egyszerű dolga sem neki, sem pedig Jupp Heynckesnek. Erre a szezonra lényegében a teljes védelmet újra kellett építeni. Aumann kapus is megsérült. Babbel egészen addig kezdő volt, amíg a Donnak nem kellett kényszerűen távoznia, utána Soren Lerby-től kevés, míg Erich Ribbecktől nulla lehetőséget kapott.



Viszont az nem volt kérdés a klubnál, hogy nagy jövő állhat előtte. 1992 nyarán kölcsön is adták őt a Hamburgnak. Ahol az eltöltött két év alatt bejátszotta magát a Bundesliga elismert játékosai közé. Így amikor 1994-ben visszatért Münchenbe, már alapemberként várták őt. Egészen 2000-es távozásáig az is maradt.

Babbel részese volt az 1996-os UEFA-kupa-győzelemnek (mellette Európa-bajnok is lett abban az évben), valamint a pályán élte meg az 1999-es BL-drámát. A nagy sikerről sajnos lemaradt: 2000 nyarán nem fogadta el a Bayern hosszabbítási ajánlatát, mint nyilatkozta, valami újat akart kipróbálni: így a Liverpoolhoz igazolt. Rákövetkező évben jött a mi BL-sikerünk, már Willy Sagnollal a csapatban.



Persze azért Babbelnek is kijutott a jóból, 2001-ben tagja volt az öt trófeát szerző (UEFA-kupa, Ligakupa, FA-kupa, angol Szuperkupa, Európai Szuperkupa) Liverpoolnak. Utóbbit éppen ellenünk nyerték meg. Egy év kölcsönjáték – Blackburn – után 2004-ben, épp a Liverpool BL-győzelmét megelőzően igazolt vissza a Bundesligába. Ahol a Stuttgart játékosa lett, s nyert 2007-ben bajnoki címet a svábokkal is. Ezzel – illetve a Nürnberg elleni kupavereséggel – zárult profi karrierje.

A válogatottban 51 alkalommal szerepelt. 1996-ban Európa-bajnok. A balul elsült 2000-es EB után visszalépett a válogatottságtól. Utána azonban Jürgen Klinsmann színre lépésével, 2004-ben ismét beajánlotta magát. 32 évesen már nem nagyon fért volna bele Klinsi és Löw forradalmi fiatalításába. Ők amúgy is inkább azon voltak, hogy a többi idősebb játékost kivezessék a csapatból.



Edzőként dolgozik. Egyelőre felemás sikerrel. A Stuttgartnál kezdte pályáját, ahol 2009-ben a harmadik helyig jutottak. A következő szezon gyenge kezdésével azonban hamar távoznia kellett. Ezt követően a másodosztályú Herthához ment. Akiket visszajuttatott a legjobbak közé. Ahol a gyenge kezdés miatt hamar távoznia kellett. Rövid ideig a Hoffenheim szakmai vezetését (edző+menedzser) is ellátta, de Dietmar Hopp hamar túltett rajta. 2014 óta a svájci Luzern edzője.

Részsikerek tehát adottak, hosszú távú bizalmat azonban nem kapott a Bundesligában, amiként azt sem tudjuk, mire lenne képes egy nagycsapatnál. Láttuk Jupp Heynckes esetében is, aki a kisebb csapatoknál sosem tudott maradandót alkotni, de amikor a legnagyobbakat edzette, mindig, kivétel nélkül eredményes tudott lenni. Talán nemsokára Babbelt is viszontlátjuk majd a Bundesligában- némileg nagyobb türelemmel párosulva.

Error: No articles to display

Átigazolási hírek: Nagy sebességgel duzzasztjuk fel a támadó harmadot, előbb lesz ebből...
Szkafi92 Jun 23 - 13:49

Te kit igazolnál?: Most néztem meg a portugál u 21 - spanyol u...
Bayern90 Jun 21 - 15:09

Audi Kupa 2017: Én is pont most gondolkodtam rajta,hogy van-e még esély egy...
lahm Jun 21 - 14:50

Free Joomla! template by Age Themes