Bayern - Real: A legsötétebb pillanat

Írta: 

Egy hónapnyi várakozást követően végre eljött a BL-negyeddöntő hete: a Bayern a Real Madridot fogadja.

Sok emlékezetes estét hozott ez a párharc, nekünk elegendő Jeremiesre, van Bommelre, Makaay-ra vagy épp Schweinsteigerre gondolnunk. Persze a pozitív mérleg ellenére bőven volt, amikor a Real örülhetett. Legutóbb épp, amikor egy 4-0-s müncheni siker csúszott le nekik.

Legendás párosról beszélünk, egy olyan párharcról, ami mindig tartogat újdonságokat. Azonban a kezdőcsapatok változásaitól függetlenül a történelmi viszonyok mindig áthatják a párharcot. Ehhez pedig 1987. április 08-nak is köze van. A Bayern a Real Madridot fogadta a BL-elődöntőben. Egészen addig egyszer, 1976-ban futottak össze a nemzetközi porondon. Akkor a Bayern kerekedett felül. Ahogyan a két csapat 1980-as barátságos mérkőzésén is (9-1-re…)

A Bayern ezen az estén 4-1-re páholta el a királyiakat, Matthäus duplázott, mellette Wohlfarth és Augenthaler voltak eredményesek. Ami miatt viszont igazán emlékezetes marad, az a spanyolok játékából eredő agresszió a pályán. Két játékost, Juanitót és Minót is kiállítottak.

Juanito a Real Madrid kultikus figurájaként vonult be a klubtörténetbe. Ekkor már 10 éve szolgálta őket. Lelkesítő, akaratos, szenvedélyes stílusa okán közönségkedvencként. /Gondoljunk bele, mi is szeretjük az ilyen játékosokat a saját csapatunkban./ Ő maga mondta, ha nem a Realban játszana, akkor az Ultrák között szurkolna. Ez a szenvedély azonban gyakran átcsapott agresszióba a pályán. Gyakran nem tudta kordában tartani hevességét. Ezen az estén is így történt.

Matthäus, aki ekkoriban már a világ egyik legjobb játékosa volt (és ugye gólerőssége ekkor is megmutatkozott), Egy párharcot kétes becsúszást követően törlesztettek Matthäusszal szemben, aki a föld zuhant. Amikor hirtelen a semmiből megjelent Juanito. Előbb tiszta izomból a hátára taposott. Csoda, hogy nem bénult le. Loddar 360 fokban megfordult fájdalmában. Utána pedig a játékvezető lábai között rátaposott Loddar állkapcsára. De még rá is készült, mint aki tudatos módon akar tudatos sérülést okozni. (Vesd össze Toni Schumacher játék hevében okozott sérülésével az 1982-es VB-elődöntőről!)



Matthäus később elmondta, hirtelenjében azt hitte, hogy a spanyol csapat ikonja meg akarja őt ölni és sikerülni is fog neki. A futballtörténelem egyik legsötétebb pillanata volt. De a két csapat párharcának biztosan a legsötétebbike. Juanito később bocsánatot kért, a matadorok által használt vörös lepelt is küldött ajándékba.

Juanito tettével örökre kiírta magát az európai kupákból és a Real Madridból is. Azonban pályafutása miatt azóta is kultfigura arrafele. Amikor pedig a Bayernnel találkoznak, a Real szurkolói előszeretettel hozzák fel ezt az embertelen tettet is. Amolyan kis élvezeti faktorként… Hiszen olyan kis vicces tett mást állkapcson taposni.

Néhány évvel később végleg utolérte a sors. 1992 áprilisában autóbalesetben hunyt el.
Booking.com

Error: No articles to display

Thomas Müller: A Bild szerint mun. 6 hétre kidőlt Thomas ! Scheiße...
jani23 Oct 22 - 18:43

AKTUÁLIS MECCS: Tolisso 0 semmi szerelés , semmi pontos passz. Rafinha 0...
szprajtboy Oct 21 - 21:03

Bundesliga: A Lever szépen elrendezte a Gladbachot. Brandt gól és...
procee Oct 21 - 20:11

Free Joomla! template by Age Themes