×

    Figyelmeztetés

    JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 2676

    hétfő, 20 június 2016 23:13

    Új vezér a láthatáron

    Written by
    Eltelt két forduló az EB-n, a Nationalelf teljesítménye eddig koránt sem mondható lenyűgözőnek. A lagymatag előrejátékot és a támadók ötlettelenségét már több legendás játékos is kritizálta. Egészen más a helyzet a védőknél. A német válogatott hátul nagyon stabil lábakon áll, és ez nagyrészt köszönhető a német erényeket bőven felmutató Jerome Boatengnek.

    A védő a lengyelek ellen nem először mutatta meg, milyen fontos szerepet játszik a német válogatott sikereiben. Az ukrajna elleni meccsen látott hihetetlen tisztázása többeket emlékeztethetett a VB döntő-beli megmozdulására, amikor is kritikus helyzetben blokkolta az argentínok kapuba tartó lövését. Ezek ellenére az ember úgy érezheti, az egyik legalulbecsültebb játékos a legnagyobb aktív focisták között. A 27 éves védő bár egyértelműen a védelem egyik kapitánya (különösen, mert Lahm szolgálataira a német válogatott már nem számíthat), Boatenget, mint vezért nagyon ritkán említik meg.

    A labdarúgásban már teljesen más szelek fújnak, mint régebben. Ez nemcsak a játékstílusban mutatkozik meg, hanem a játékosok mentalitásában is. A klasszikus kemény fickók, akik akár egy szigorú tekintettel jobb teljesítményre sarkalták csapattársaikat, egyre ritkábban fordulnak elő. Látható jele ennek, ahogy Mesut Öziltől a rossz játékát illető bírálatokat követően önkritika helyett csak személyeskedésre futotta, és ahogy egy évvel ezelőtt Mario Götze a Barcelona elleni megalázó vereséget követően széles vigyorral ment társalkodni az ellenfél játékosaihoz. Az ellentmondást nem tűrő küzdelmeket Stefan Effenbergtől, Oliver Kahntól, Michael Ballacktól vagy akár Thomas Müllertől egyre kevesebb játékostól lehet látni a pályán, cserébe a közösségi oldalakon való aktivitásuk miatt szinte minden futballsztárról lehet tudni, melyik szponzor biztosítja nekik a luxuskörülményeket. Egy ilyen közegben a Jerome Boateng mentalitásával rendelkező játékosok üde színfoltnak számítanak.

    A berlinből származó védő már korán megtanulhatta, hogy kell problémák közepette is a legjobb teljesítményt kihozni magából. Ezeket a problémákat gyakran bátyja, Kevin-Prince jelentette. A két Boateng egymásnak féltestvérei, a közös apától származó focisták azonban nem is jöhettek volna különbözőbb háttérből. Míg Jerome neveltetése egy felelősségteljes embert hozott ki belőle, addig a "herceg" már akkoriban is botrányaival teremtett híreket magának. Nincs új a nap alatt. Az biztos, ilyen testvér mellett nem lehetett könnyű fiatalabbnak lenni. Végül mindketten a profi labdarúgás felé vették az irányt, láthatóan több sikerrel Jerome oldalán.

    A berlini környezetet a német védő a Manchester City kedvéért hagyta el. Ott töltött ideje koránt sem mondható karrierje fénypontjának, az akkoriban igen csak lassú védő gyakran hozta csapatát nehéz helyzetekbe. Ennek ellenére 2011-ben Jupp Heynckes meglátta benne azt , aki megoldást jelenthetett a Bayern problémáira, és a német edző után nem is kaphatott volna Pep Guardiolánál jobb mentort. Kettejüknek óriási nagy szerepe van abban, hogy Jerome jelenleg bármelyik csapat keretében stabil kezdő lehetne. Egy rizikós igazolásból a világ legjobb védője teljesedett ki.

    Boatengre nemcsak a játékban mutatott teljesítménye alapján lehet felnézni. Verbálisan is irányítja  csapatát; amit a Bayernnél elől Müller, azt a szerepet hátul Jerome végzi. Ha kell motivál, ha kell kiabál. Pont, ahogy az a lengyelek ellen feltűnhetett. Hummels nyilatkozata is sokat elárul: "Örülök, hogy levette ezt a vállamról és ő végül ő mondta ki[ hogy problémák vannak az Elf támadórészlegében - szerk], nem én. Ha én tettem volna, akkor a közelmúlt történéseit tekintve biztosan kikezdett volna a sajtó."Mind Kimmich, mind Sané, de még Weigl is elismerően nyilatkozott Boatengről kiemelve, hogy mennyi segítséget nyújt a fiataloknak. Úgy tűnik, jobb nagytestvérnek, mint amilyen az ő bátyja valaha is volt.

    Boateng 27 évesen a legjobb korban van. Már rendelkezik elég tapasztalattal, amire a kritikus helyzetekben támaszkodhat, de még nem érte el azt a kort, amikor a pozícióján az utódon kellene elgondolkozni. A hiányát mind kubszinten, mind válogatott szinten érezni lehet. Azon kevés játékosok egyike, aki szavakkal irányít a pályán, és akinek a szavára odafigyelnek. Ahogy egyre kevesebb van az ilyen játékosból, úgy van rájuk egyre nagyobb szükség is.

    Hírek