×

    Figyelmeztetés

    JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 65

    vasárnap, 17 december 2017 19:31

    11 pont előnnyel zártuk az őszt | Az üldözőboly egyelőre komolytalan

    Written by

    Véget ért a 2017/18-as Bundesliga szezon őszi felvonása, és a Bayern december végére 11 pontos előnyre tett szert a második Schalkéval szemben, ami valljuk be, sokkal több mint amit még a szezon elején remélhettünk.

    Mint mindennek, ennek is több oka volt.

    Az első faktor a Bayern feltámadása az őszi szezon második felében: Az "első félidőben" a darazsak még igen komoly vetélytársnak tűntek, így csak üldözni tudtuk őket. Aztán jött a mélyrepülés Ancelottival, amit a leváltása és Jupp visszahívása követett, és innentől már nem adtuk le az első helyet - még a Gladbach elleni vereség sem törte meg a Karácsonyra azért kicsit leeresztő Bajorokat.

    osz bayern

    A 12 pontos előny másik faktora az ellenfelek igen látványos kippukkanása volt.
    Először a BVB adta meg magát, ami a remek kezdés után szó szerint szétesett, a BL-ben pl momentum nélkül zúgott ki. A hetedik kör után nyolc fordulóig maradtak nyeretlenek, és csak Bosz elekrülhetetlen távozása hozta vissza őket december végére 28 pontra.

    osz bvb

    A Lipcse valamennyivel tovább bírta, és amíg Bosz csapata mélyrepülést mutatott be, Gulácsiék inkább csak botladoztak, főleg azután, hogy megvertük őket. De így is odáig jutottak, ameddig a BVB, 28 ponttal végeztek, és még Dárdaiék is megverték őket a végén, emberhátrányból.

    osz rbl

    Az erősen dadogó klubok, a BVB, Leverkusen, Lipcse és a Gladbach így az ősz végére egy már-már vicces négyes blokká álltak össze, ahol mindenkinek 28 pontja van és csak a GK választja el őket.

    A nevető ötödik az a Schalke lett, amelyik a szezon végére valahogy beesett a második helyre, bár ők sem a meggyőző teljesítményüknek köszönhetően, sokkal inkább az "üldözőboly" kabaréba illő botladozása miatt.

    osz s04
    Akárhogy is nézzük, az ún. üldözők egyelőre nagyon szedett-vetett állapotban vannak, és nem űgy tűnik, hogy itt tavaszra összeállhat egy kőkemény rivális. Hacsak Henyckesék nem futnak bele egy komolyabb hullámvölgybe, a sorozatban hatodik bajor Saltástálra fogadni nem tűnik akkor őrültségnek.

    Hírek