hétfő, 30 december 2019 16:55

    2019-es visszatekintő (1.rész)

    Written by Bodó Szabolcs és Szabó Sándor

    Már csak egy nap van hátra ebből az évből (az évtizedből nem, az csak 2020. dec. 31-én ér véget) és ilyenkor - a hagyományainkhoz híven - mindig készülünk egyfajta visszatekintővel az évre. Idén sincs ez másképpen. Nosztalgiára fel! Pörgessük végig együtt az idei év emlékezetes bayernes pillanatait. Kezdjük  2019 első felével:

     

    Lemaradva
    Az első nagy Kovac-válságot követően (2018 október-november) a Bayernnek sikerült ugyan némileg talpra állni, de így is 6 pontos hátránnyal kezdet a 2019-es évet az akkor még listavezető Dortmund mögött. S eleinte úgy tűnt, ez a ponthátrány túl sok lesz, az év első két hónapjában ugyanis becsúszott 1-2 gyengébb meccs is, a BVB viszont veretlenül állt február végéig.
    Mindeközben letudtuk a liverpooli odavágót, ami eredményt tekintetében egy ígéretes gól nélküli döntetlent hozott, de a passzív és alárendelt játék már ekkor is elég negatív visszhangokat keltett.
    A Német Kupában ugyan meglett a továbbjutás, de 120 perc kellett a Hertha kiejtéséhez Berlinben (3-2) és persze Coman csodafejese 4 védő között.

     

    Kiábrándító BL-bukta
    Az első remény a tavasz első hónapjában csillant fel, a kedvenceink ugyanis begyújtották a rakétákat és sorra jöttek a kiütéses győzelmek a Gladbach (5-1), a Wolfsburg (6-0) és a Mainz (6-0) ellen is. Mindekőzben a ruhr-vidéki rivális szépen elkezdett pontokat hullatni.
    A BL-ben viszont sajnos korán véget értek az álmok, hiszen a csapat már a nyolcaddöntőkben búcsúzott a nemzetközi porondról, amire nagyon rég nem volt példa a klub történelmében. A későbbi bajnok Liverpool egy gólnélküli odavágó után alaposan ellátta a bajunkat Münchenben (1-3). Kovac pozíciója újra megingott és kritikusai megerősödtek.


    A szurkolók csalódottságát néhány bejelentésviszont enyhítette: 2019 egyik, ha nem a legjobbja, Gnabry 2023-ig szerződést hosszabbít Münchenben, továbbá a két francia világbajnok nyári érkezését is bejelentették: Benjamin Pavard és Lucas Hernández. Utóbbi a klub jelenlegi rekordátigazolásaként, 80 millió euró fejében érkezett.

     

    A Bajnok visszavág
    A BL-bukta után azonban duplázás lehetősége még ott lebegett Kovac legénysége előtt, s ennek megfelelően a csapat össze is szedte magát. A drámai kupameccsgyőzelem az alsóbb osztályú Heidenheim ellen az Allianz Arénában (5-4), ugyan még neccesnek tűnt, de később a Bayern megmutatta a tartását.


    A kitartó müncheni felzárkózásnak és a sárga-fekete megingásoknak hála áprilisba sor került egyfajta előrehozott bajnoki döntőre, a Klassiker - meglepetésre - hatalmas, kiütéses müncheni győzelmet hozott, ami - mint utólag kiderült - nemcsak szimbolikus diadal volt.

    A csúcsrangadót követően mindkét gárda nyerte a saját meccseit, fej-fej mellett haladva a tabella élén. A hónap utolsó fordulójában a Bayern ikszelt a Nürnberg otthonában (1-1), Favre csapata viszont nem tudott élni a lehetőséggel és hazai pályán szaladt bele egy nagy pofonba a Schalke ellen (2-4). A májusi 3 fordulós hajrát így kedvenceink várhatták az élen, de mindössze 2 pontos előnnyel. A kupában pedig sikerült legyűrni a Brémát az elődöntőben (3-2), ezzel bejutva a berlini döntőbe.


    A tökéletes búcsú
    A 2018/19-es szezon utolsó hónapjában tehát még minden nyitott volt, ami a hazai küzdelmeket illeti. A Bundesligában a Bayernés a BVB is 1 győzelmet és 1 döntetlent mutatott fel, így az utolsó fordulóra megmaradt a szűkös, de 2 pontos bajor előny.
    A döntés a zárófordulóra maradt, amit a Robbéry búcsújára (is) készülő Bayern nem igazán bízott a véletlenre - a Dortmund hiába nyert Gladbachban. A Bajorok 5-1-re legázolták Kovac volt klubját a a Frankfurtot, ezzel zsinórban hetedszer sikerült elhódítani a bajnoki címet. A hazai pályán behúzott utolsó fordulós bajnoki diadalt csak fokozta, hogy a  becserélt Robben és Ribéry is góllal búcsúzott

     

    Kovac pozíciója ismét stabilizálódott

    A szezonból még hátra volt a Német-Kupa, ahol könnyű ellenfélre találtunk a Lipcse személyében, Gulácsiék a várttal szemben nem tanúsítottak túl nagy ellenállást (3:0) így a korai BL kudarc után sikerült megmenteni a szezont egy duplával, amelyet elég szép teljesítményként könyvelt el a klub Kovac első idényében, meg is erősítették pozíciójában. Néhány játékos, akik kifejzetten nem ápoltak jó kapcsolatot a horváttal (James, Hummels) még a nyár elején elhagyták a klubot. De a nyári transzfersaga még csak ekkor kezdődött….

    Az év utolsó napján érkezünk a visszatekintő második részével.

    Hírek