×

    Figyelmeztetés

    JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 2140

    hétfő, 27 május 2013 21:45

    Aranygeneráció született a Wembley-ben

    Written by

    „Végre!” – legtöbb játékosunk arcáról ezt lehetett leolvasni azt követően, hogy Nicola Rizzoli lefújta a BVB elleni BL-döntőt. Két kapitányunk, Philipp Lahm és Bastian Schweinsteiger is hosszú küzdelmek után jutott fel a klubfutball csúcsára.

    „A Bastian Schweinsteiger és Philipp Lahm generációnak különösen örülök, hiszen ma megnyerték a nagy trófeát” – nyilatkozta Jupp Heynckes szombaton este – „Nagyszerű, hogy a sok hazai sikert követően most végre nemzetközi szinten is megnyerték a trófeát, amely bizonyosan minden játékos számára a megkoronázás, ha most a világbajnokságot nem nézem.”

    Sokszor voltak már ott a végső sikerek küszöbén: 2010-ben és 2012-ben BL-döntőt játszottak, 2008-ban EB-döntőt. Mindemellett világbajnokságon kétszeres bronzérmesek (2006 és 2010), és a tavalyi EB-n is az elődöntő jelentette a kiesést. Magyar idő szerint szombat 22.54-kor mindez már új színbe került. Ekkor emelte a magasba Philipp Lahm azt a trófeát, melyet csapatkapitányként a Bayern történetében csak Franz Beckenbauer és Stefan Effenberg tett meg.

    „Ha aranygeneráció akartok lenni, nemzetközi szinten is trófeákat kell nyernetek” – mondta Philipp Lahm a kupaátadást követően. „Ma végre megkaptuk annak jutalmát, amit az utóbbi  években, hónapokban és hetekben teljesítettünk. Sok pofont megéltünk, mindenekelőtt tavaly az otthoni döntőben” – mondta a szélsővédő, aki a két stuttgarti kölcsönévet nem számolva 11 éves kora óta szerepel a Bayernnél.

    A Lahmnál egy évvel fiatalabb Schweinsteiger is végre megünnepelhette első nemzetközi trófeáját. A játékos, akit Jupp Heynckes a „világ jelenlegi legjobb középpályásának” nevezett a meccs előtt azért elmondta, hogy a trófea nem minden: „Nem fogok továbbélni, ha ezt megnyerem.” Mégis nagyon-nagyon sokáig emlékezni fogunk az ő arcán látható megkönnyebbülésre: a tavalyi büntetőpárbajt követően most ő is elérte, amiért megdolgozott.

    Schweini másodikként emelhette fel a 8,5 kg-os trófeát: újra és újra megszeretgette és megcsókolta azt, figyelmesen tanulmányozta a győztesek neveit, s örömében még futásba is eredt vele. S míg a bajnoki ünneplésen átadta a terepet a fiatalabbaknak, a mostani bulin már igazán a húrok közé csapott.

    Nem csupán ők voltak azok, akik karrierjük során először ünnepelhettek nemzetközi sikert. Sőt, Javi Martínez (VB 2010, EB 2010) és Anatoliy Tymoshchuk (UEFA-kupa 2008) voltak csak azok, akik ilyennek örülhettek már. BL-t ebből a csapatból eddig még senki sem nyert. Eddig.

     

    A 30 év fölötti játékosok számára pedig különösen nagy az öröm. A pályafutás második szakaszában már igazán minden lehetőséget meg kell ragadni: Franck Ribery, Anatoliy Tymoshchuk, Daniel van Buyten, Tom Starke és Claudio Pizarro erősítik a 30-at betöltött játékosaink során. Dante októberben, Robben pedig januárban lesz 30 éves.

    Hírek