Interjúk és nyilatkozatok

Weiser: Ösztönöznek a dicséretek

A Bayern 20 éves feltörekvő játékosa az fcb.de-nek adott interjút.

wei8-1421928616

Mitchell, sok dicséretet kaptál az elmúlt hetekben.
Teljesen őszintén? Ez igazán jól esett és még jobban ösztönöz. De csak azért, mert egy kicsit megdicsértek, nem hiszem, hogy valamit már elértem. Nem, egyszerűen ugyanolyan keményen és koncentráltan akarok továbbdolgozni, mint az elmúlt fél évben.

Azt mondtad, „az elmúlt fél évben” – mi volt az ezt megelőző időben?
Na igen, nyáron sok gondolatot fogalmaztam meg magamban. Valóban 100 százalékos teljesítményt nyújtok edzésen? Ismeri az edzőnk a valódi Mitchell Weisert? Ez egyszerűen nem volt elég! Ezt követően elfordítottam a kapcsolót. Azért is, mert édesapám azt mondta: „Mitch, máig szemrehányást teszek magamnak azért, mert profiként korábban nem adtam bele mindent.” Ez mély benyomással volt rám.

Majd jött ez a komolyabb térdsérülés.
A szabadság alatt igazán keményen dolgoztam, hogy a felkészülés kezdetére a legfittebb állapotban legyek – két nappal az első edzés előtti focizgatásban megsérültem. Kemény hetek voltak számomra. De szerencsére nem sajnáltattam magam, mindig előre tekintettem. És ez kifizetődött.



Konkrétan miben változtattál?
Többet edzek, minden gyakorlat előtt és néha utána is az edzőteremben vagyok. Az edzésen való hozzáállásom is más. Már a bemelegítések során mindent beleadok. Megértettem, hogyan működnek a dolgok. 90 százalékkal nem lehet továbbhaladni.

Milyen a kapcsolatod Pep Guardiolával?
Jó. Időközben sokat beszél velem. Ez jól esik. Észrevettem, hogy komolyan vesz.

Emlékszel még az első napodra a Bayernnél?
Természetesen, ezt soha nem felejtem el. Először is, azok a játékosok állnak melletted, akiket csodálsz és csak a televízióból ismersz, ellenben kezet ráznak veled. Első pillanatban minden teljesen irreálisnak tűnt.

Szimpatizálhatsz azzal, ahogy Gianluca Gaudino és Sinan Kurt sorsa ebben a szezonban alakul.
Igen, sokat beszélünk egymással és kölcsönösen támogatjuk egymást. Sinan egy nagyon felzárkózott fiatal, aki sokat nevet és egy nagyszerű ballába van. Gianluca nagyon, nagyon messze meghaladja a korát. A labdával való nyugalma és a technikája csodálatra méltó. Az edzőteremben gyakran dekázunk együtt. Ezt megpróbálja trükkökkel megmutatni, meglehetősen árnyékba szorítva engem (nevet).

Megtennéd újra azt a lépést, hogy 17 évesen a Bayernbe igazolj?
Igen! Tudatában voltam annak, hogy nem leszek azonnal meghatározó játékos. Szeretnék a világklasszis játékosoktól tanulni. Ezek a tapasztalatok nagyon nagyon értékesek a jövőm szempontjából.


Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top