Interjúk és nyilatkozatok

Bierhoff: Jogi Löw ragaszkodik a döntéséhez, Müller nem kap meghívót



A német labdarúgó-válogatott technikai stábjának tagja, Oliver Bierhoff megvédte a szövetségi kapitány, Joachim Löw tavalyi döntését, miszerint Thomas Müller már nem számíthat válogatott meghívóra.

A 2006 óta a német válogatott élén álló Joachim Löw még tavaly márciusban nyilatkozta azt, hogy a Boateng-Hummels-Müller trió egyike sem kap a jövőben válogatott meghívót. A 60 éves szakember indoka a korszakváltás nyomatékosítása volt, azonban ezt olyan drasztikusan igyekezett elérni, hogy a világbajnok hármas egyikének sem adta meg a lehetőséget, hogy egy utolsó gálameccsel köszönjenek el a szurkolóktól.

„Igazán örülök, hogy Thomas Müller nagyszerű formában játszik mostanság. De Jogi (Joachim Löw) nagyon világossá tette döntését. Szeretne ragaszkodni azokhoz a játékosokhoz, akiket beválogattunk a közelmúltban és akik meggyőztek minket. – mondta az egykori német gólvágó, aki pont eggyel kevesebb válogatott gólt szerzett pályafutása során, mint Müller.

A Bayern München kiváló formában lévő támadója 2010 óta kereken 100-szor öltötte magára a válogatott mezét, azonban az elmúlt szezonok egyikében sem alkotott maradandót, így a 2018-as oroszországi világbajnokságon történt német leégés után nem sokkal őtőle is megvált a válogatott feje. Idén azonban Müller az egyik legjobb idényét futja: ugyan góljai számával (11) nem közelíti meg karrierje csúcsát (2015/16 – 31 találat), azonban a 2019/20-as szezonban kiosztott 21 gólpassza mindenképp említésre méltó.

Bierhoff: Chance auf DFB-Comeback für Müller relativ gering

Ketten összesen 75 válogatott gól szerzői az úriemberek.

„Azt hiszem, meg kell érteniük, hogy Jogi egy elég nehéz döntést hozott meg annak idején. Kiáll mellette és minden bizalmát beleveti a fiatal labdarúgókba.” – fejezte be gondolatait Bierhoff

Az idén már a 31-et ünneplő Thomas Müller egyelőre nem kommentálta a szakember kijelentését.

Bierhoff: Jogi Löw ragaszkodik a döntéséhez, Müller nem kap meghívót
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top