Egyéb

Kurt: „A sértegetések még jobban feltüzelnek”

Sinan Kurt egy hosszú huzavonát követően az átigazolási időszak utolsó napjaiban igazolt a Bayern Münchenhez. Pénteken 18 órakor Hollandia ellen játszik először a Bayern játékosaként Németország U19-es válogatottjában.

sk24

A Bayern érdeklődését követően Max Eberl élesen kritizálta a 18 éves játékost: „Szemtelenség, ahogy Kurt foglalkozott velünk, nagyon csalódott vagyok. Korábban nyolcszemközti megbeszélést tartottunk Favreval, Sinannal és ügynökével, és velem. Felvázoltuk neki a ‘Gladbachban való lehetőségeket, majd öt napra rá már a Bayernnel tárgyalt. Nálunk a profi keretben már nincs többé szerepe.”

Kurt az átigazolást követően hozzászólt a róla elhangzott kritikákról: „Minden Mönchengladbachból érkező sértegetés még jobban feltüzel, hogy sikerüljön a Bayernnél való áttörés. Nem a pénz miatt csináltam, ahogy azt mindig újra beállítják, számomra nem a pénz a fontos. A mönchengladbachi és a müncheni sportszakmai lehetőségeket összehasonlítottam, majd csak ezt követően döntöttem a Bayern mellett.”

Sinan Kurt megvan győződve róla, hogy sikerül a profik közé bekerülnie: „Ha nem hinnék benne, nem tettem volna meg ezt a lépést. Nyilvánvalóan még játéktapasztalatot kell gyűjtenem, a Borussiánál már nem kaptam volna többet. A legvégén érvényesülni fogok Münchenben. „

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top