Interjúk és nyilatkozatok

Schweini Guardioláról: Nem mondta ki, de mégis tisztában voltam vele…



Bastian Schweinsteiger a Bildnek adott interjút, melyben beszélt Guardioláról és Nagelsmannról is.

Schweini 2002 és 2015 között kereken 500 mérkőzésen húzta magára a Bayern München mezét. A szurkolók kedvence lett küzdeni akarásával, vezérszellemével és sokoldalúságával. Utolsó idényeiben viszont többször is heteket kellett kihagynia sérülések miatt. Így volt ez a Guardiola-éra második szezonjának (2014/15) első felében is. Ez lett végül Bastian utolsó idénye a klubnál.

Ezzel és más témákkal kapcsolatban is beszélt a Bildnek.

Arról, hogy Guardiola akarta-e, hogy távozzon a Bayernből: Nem mondta ki konkrétan, de éreztem. Voltak más játékosok is, akikről lehetett tudni, hogy nem annyira kedvelte őket. Például Mario Mandzukic. Mindig szerephez jutottam az irányítása alatt, de a világbajnokság után sokat voltam sérült. Tudjuk, hogy Pep egy jó edző. Csak volt egy olyan játékstílusa, ami más volt, mint Jupp Heynckesé. Nem hiszem, hogy annyira közel is került volna a csapathoz. Végül aztán valami hiányzott a gépezetből, főleg a Bajnokok Ligájában. Aztán jött az ajánlat a Manchester Unitedtől és felfogtam, hogy ez így rendben lesz mindkét félnek.



Germany captain Schweinsteiger heading for Man United - The San Diego Union-Tribune

Utolsó bajor szezonjában 28 mérkőzésen 5 gólt rúgott és 8 gólpasszt osztott ki.

Nagelsmannról: Játékosként kipróbáltam volna magam Julian Nagelsmann irányítása alatt. Nagyon jó benyomást keltett. Már megmutatta képességeit a Lipcsében is. Szerintem jó karriert fut majd be a Bayernnél. Támadófocit játszik, de mégsem túl támadót. Bízik a játékosaiban, ami a védekezést illeti. Jobbá tudja tenni a labdarúgóit, ez Sané esetében is látszott. Remélem több fiatalt fog előléptetni. Ez fontos, hiszen így tudjuk megőrizni a Bayern DNS-ét a jövőben is.

A Bayern tehetségeiről (mint például a 16 éves Wanner): Meg kell bíznod ezekben a játékosokban és játékperceket kell adnod nekik. Julian Nagelsmann képes erre. Thomas és Manu már nem lesznek fiatalabbak. Szóval remélem találunk új játékosokat, akik össze tudnak majd kapcsolódni a szurkolókkal.

via @iMiaSanMia (Twitter)

Schweini Guardioláról: Nem mondta ki, de mégis tisztában voltam vele…
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top