×

    Figyelmeztetés

    JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 1570

    szombat, 12 szeptember 2015 17:33

    Kibrusztolt győzelem az Augsburg ellen


    Nem ígérkezett túlzottan nehéznek az Augsburg elleni bajnoki mérkőzés, végül mégis kevés választotta el a Bayernt attól, hogy elkönyvelje az első őszi vereségét 2012 óta. Küzdelemből jeles, játékból már kevésbé - Lewandowski és Müller azonban ismét a helyükön voltak.

    Erős kezdőcsapatot küldött Guardiola a pályára annak ellenére, hogy se Robbenre, se a mérkőzés előtt kisebb izomsérülést összeszedő Götzére nem számíthatott. A védelmet Rafinha, Boateng és Lahm alkotta, Xabi Alonso és Lahm a középpályán kapott helyet. Az újonnan igazolt Kinglsey Coman és a sérüléséből felépült Martínez a kispadon kezdett.

    Már az első percekben látszott, hogy ez a találkozó nem egészen az előzetes várakozások szerint fog alakulni, az Augsburg egyáltalán nem volt megilletődve, míg a Bayern meglehetősen alacsony hőfokon játszott. Az első igazán komoly helyzetre a 20. percig kellett várni, ekkor Costa beadását Thiago fejelte tisztán kapura, Hitz kapus azonban óriási reflexszel hárítani tudott. A mérkőzés ezután sem pörgött fel, mígnem a vendég csapat a 43. percben a semmiből vezetést szerzett: egy szép tizenhatoson belüli kombináció végén Esswein lőtte ki a bal felső sarkot.

    Várható volt, hogy a bekapott gól felébreszti álmából a Bayernt, és a második félidőben ennek megfelelően végig támadott, bár meglehetősen alacsony hatásfokkal. Az 51. percben Lewandowski, egy perccel később Thiago hagyott ki egy ziccert, igaz, előbbinél Hitz bravúrja is kellett. Alonso szabadrúgását is szépen védte a vendégek hálóőre, aki igazán jó formát fogott ki erre a meccsre. Guardiola növelte a támadójátékosok számát, mikor az 56. percben Vidal helyére a másik Torinóból igazolt játékost, Comant küldte pályára.

    A változtatással kicsit élénkebbé vált a Bayern széljátéka, de nagyon nehezen járatta a labdát a csapat, a levegőben benne volt az is, hogy marad a 0:1. A 77. percben azonban megtört a jég, egy létszámfölényes támadás során Lewandowski nagyszerűen tartotta meg a labdát, és bár Müller lövését Hitz újfent védte, a kipattanót a lengyel csatár begyötörte a kapuba. Ezt követően természetesen ment tovább a Bayern a vezetés megszerzésének reményében, de Hitz továbbra is remekelt, a 85. percben Lewandowski ziccerét védte.

    A 88. percben aztán ajándékba (?) kapott egy tizenegyest a Bayern Kircher játékvezetőtől, miután Costát tartotta fel Feulner a büntetőterületen belül. A tizenegyest Müller értékesítette, ezzel pedig behúzta a Bayern a bajor derbit 2:1-re.

    A három pont azért is fontos, mert a Dortmund fordulatos meccsen végül 4:2-re elverte a Hannovert is, a Leverkusen azonban veszített, a Wolfsburg pedig szintén elhullajtott két pontot.




    Hírek