×

    Figyelmeztetés

    JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 66

    szombat, 02 november 2013 17:24

    Hoffenheim - FC Bayern 1:2

    {tab=Összefoglaló}

    A Bundesliga 11. fordulójában a Bayern München idegenben 0:1-ről felállva 2:1-re verte a Hoffenheimet, amivel nem csak hogy visszavette a vezetést a tabellán, hanem megdöntötte a Hamburg 30 éve tartó bajnoki rekordját is: címvédő immáron 36 Bundesliga meccs óta veretlen.

    Nagyon erős kezdőcsapatot állíthatott ki Guardiola, hiszen hosszú idő után ismét bevethető volt már az első perctől kezdve Martínez és Götze, ráadásul Dante is felépült kisebb sérüléséből. Az egyetlen hiányzó a papíron legerősebbnek ítélt tizenegyből Robben volt, aki sérülés miatt a keretbe sem került be.

    Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy a Bayern nekiesett volna a nagyon motivált Hoffenheimnek, az első negyedórában helyzetig sem jutott, óvatos kezdését jól jelzi a mindössze 55%-os labdabirtoklás. Müller 17. percben megeresztett lövése törte meg a jeget, ezt követően már egyre jobban növelte dominanciáját a Bayern, Mandzukic, Müller és Ribéry próbálkozott gólszerzéssel, Schweinsteiger szabadrúgása után pedig csak centikkel pattant el a kapufa mellett a labda Martínez combjáról.

    Úgy tűnt, csak idő kérdése a Bayern vezetése, csakhogy a 34. percben egy szögletet követően Neuer kiejtette a kezéből a labdát, ami Süle elé került, a fiatal védő pedig közelről ballal a hálóba lőtt, 1:0. Guardiola csapatát olyannyira megzavarta a bekapott találat, hogy percekig lógott a levegőben az újabb hazai gól, de Volland lövéseit Neuer bravúrral hárította, a sorra elvégzett szögleteket pedig ezúttal sikerült kivédekezni.

    A kezdeti zavar után azért rendezte a sorait a Bayern, látszott, nem akar hátránnyal a szünetre menni. Nem is kellett, ugyanis a 40. percben Ribéry szabadrúgása Mandzukicon éppen úgy változtatott irányt, hogy a rövid alsóba csorogjon, 1:1!

    A félidő végére megállapíthattuk, hogy egy önbizalomtól duzzadó, motivált Hoffenheim játszik az alaposan felpaprikázott Bayern ellen, így a semleges szurkolók számára éppen a legrosszabbkor jött a szünet.

    A második félidőre sem szedte össze sokkal jobban magát a Bayerm, hébe-hóba mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek: emitt főként Ribéry és Müller próbálkozott, amott Volland tornásztatta meg rendre Neuert. A legnagyobb gólszerzési lehetőség Müller előtt adódott, mikor egy beadást négy méterről fejelt fölé, igaz, Beck szorosan őrizte.

    A mérkőzés képe alapján nem lett volna meglepetés, ha marad az 1:1, de az sem, ha valamelyik csapat talál egy gólt – szerencsére ez utóbbi jött be, méghozzá a Bayern számára. A 75. percben előbb Beck szerelte Götzét ziccerben, Schweinsteiger azonban rögtön visszaszerezte a játékszert, Martínezhez továbbította azt, ő Ribéryt találta meg, a francia pedig a visszafutó védők lábai között passzolt Müllerhez, aki estében bekotorta az ötös sarkáról a labdát a hazaiak kapujába. 1:2!

    A vezetés megszerzésének tudatában a Bayern innentől fogva a labdabirtoklásra helyezte a hangsúlyt, csak másodpercekre adta át a kezdeményezést a Hoffenheimnek, ráadásul Müller növelhette is volna az előnyt, ha öt méterről teljesen üresen nem fejel mellé…

    A jó játék ismét elmaradt, a három pont azonban nem, márpedig egyelőre ez a legfontosabb. Reméljük, a jó formát a november végén kezdődő nagy sorozatra tartogatja a csapat.

     

    TSG 1899 HOFFENHEIM - FC BAYERN 1:2 (1:1)
    TSG 1899 Hoffenheim Casteels - Beck, Abraham, Süle, Salihovic - Rudy (87. Vestergaard), Strobl - Volland, Herdling (78. Elyounoussi), Firmino - Modeste (81. Schipplock)
    FC Bayern Neuer - Lahm, Boateng, Dante, Alaba - Martínez - Müller, Götze (80. Rafinha), Schweinsteiger, Ribéry - Mandzukic (64. Kroos)
    Cserék: Starke, Kirchhoff, Contento, Van Buyten, Weiser
    Játékvezető: Tobias Welz (Wiesbaden)
    Nézőszán: 30.150 (teltház)
    Gólok: 1:0 Süle (34.), 1:1 Mandzukic (39.), 2:1 Müller (75.)
    Sárga lapok: Abraham, Rudy / -

     




    {tab=Előzetes}

    A hosszú hétvégén sem maradunk futball nélkül: a Bundesliga 11. fordulójában a listavezető Bayern München a Hoffenheim otthonába látogat.

    A mögöttünk álló fordulóban kedvenc csapatunk egy kevésbé meggyőző teljesítménnyel 3-2-re verte hazai pályán a Hertha BSC csapatát.  Mindenki kiemelte, hogy csakis a három ponttal lehetett elégedett a csapat. Másfelől pedig az előző sikerévnek is az volt az egyik kulcsa (és általánosságban minden kiemelkedő sikernek ez az egyik kulcsa), hogy azokat a mérkőzéseket is sikerült behúzni, ahol nem igazán volt olajozott a játék.

    Szombati ellenfelünk, a Hoffenheim nem kezdte jól az idényt, az őszbe fordulva azonban most már képes megmutatni a potenciálját. A múltheti hannoveri 4-1-es sikerrel már sikerült feljönniük a tabella első felébe, jelenleg 13 ponttal a 9. helyen állnak.

    A Bayern München ennél jóval jobban szerepel, hiszen 10 forduló alatt éppen dupla annyi, 26 pontot gyűjtött. Ez mindössze egyetlen egységgel marad el a tavalyi megismételhetetlen szezontól.

    Hiába azonban a lelkiismeretes teljesítmény, Fortuna egyáltalán nem kényezteti el a klubot. Míg tavaly ilyenkor már 7 pont volt az előnyünk a második Schalke, és 11 a Dortmund előtt, addig idén mind a Dortmund, mind a Leverkusen is kiemelkedőt nyújt. Alapvetően győzelmi kényszerben tartja csapatunkat.

    Ehhez jön ráadásként, hogy egyáltalán nem rózsás a helyzetünk a sérültek terén sem. A múlthéten megsérült Arjen Robben és Toni Kroos játéka mellett is kérdőjel van. Mellettük Shaqiri, Pizarro, Thiago és Badstuber sem bevethető. Előfordulhat egy olyan helyzet is, hogy a szombati találkozón. Ki tudja, talán itt a lehetőség Hojbjerg és Weiser előtt is? 

    Örömteli, hogy olyanokkal is találkozhatunk majd, mint Mario Götze és Javi Martínez, akiket ebben az idényben még csak elvétve láthattunk a pályán. Igaz, amikor ott voltak, eredményesek tudtak lenni: Götze az elmúlt 3 meccsén 2 gólnál és 3 gólpassznál jár, míg Martínez Prágában lőtt nagyon-nagyon fontos gólt, nagyon-nagyon fontos pillanatban.

    Előreláthatóan annak sem lesz különösebb akadálya, hogy Dante ismét ott legyen a keretben.

    A Kicker így várja a kezdőcsapatokat:

    Hoffenheim: Casteels – Beck, Abraham, Süle, Toljan – Strobl, Polanski, Salihovic – Voland, Firmino, - Modeste

    Bayern: Neuer – Lahm, van Buyten, Boateng, Alaba – Martínez – Götze, Müller, Schweinsteiger, Ribery – Mandzukic.

    A találkozóra szombaton 15.30-tól kerül sor, melyet az eurosport 2 is élőben közvetít. 

    {/tabs}

    Hírek