Bundesliga

Emre Can és Reus is hadüzenetet küldött a Bayernnek



26 forduló után a Bayern négy ponttal vezeti a tabellát a Borussia Dortmund előtt – jövő kedden pedig jön a Der Klassiker, ráadásul a Signal Iduna Park   ̶k̶ö̶z̶ö̶n̶s̶é̶g̶e̶  üres lelátói előtt.

Emre Can, a bajorok sajátnevelésű játékosa, aki 2013 óta a Leverkusent, a Liverpoolt és a Juventust is megjárta, most a BVB játékosaként törne borsot a müncheniek orra alá. A Sport BILD-nek adott nyilatkozatában természetesen kifejezte, hogy bajnokságot akar nyerni a Dortmunddal.

„A BVB-nél az a célunk, hogy a Bayern előtt végezzünk. Ezért is kell jövő héten legyőznünk őket. Azért igazoltam a BVB-hez, mert címeket akarok nyerni – nem pedig azért, hogy a Bayern mögött a második helyet biztosítsuk be magunknak.”

Borussia Dortmund: Witsel, Can doubts, Reus ruled out for derby



A méhecskék ősszel 4-0-ás zakóval távoztak Münchenből, de Can akkor még a Juve játékosa volt. A 26 éves középpályás számára csak a győzelem és a címek számítanak, ezt a hozzáállását saját elmondása szerint Münchenben sajátította el.

„Ha ilyen közel vagyunk a Bayernhez, mint most, akkor nem kell megfutamodnunk. Végsősorban viszont az számít, hogy milyen teljesítményt nyújtasz a pályán.”

A Bundesliga újraindulása előtt Marco Reus is üzent a Bayernnek – a 30 éves támadó sérülés miatt a Klassikert biztosan, de valószínűleg az egész szezont ki kell hagynia.

Marco Reus is hoping for a comeback in May | Web24 News

„Négy ponttal vagyunk lemaradva a Bayerntől és lesz még egy meccsünk ellenük. Idén meg akarom nyerni a bajnokságot, és a problémák ellenére ennek a lehetősége adott. Egy győzelemmel nyomás alá tudjuk őket helyezni.”

Szombaton délután a Dortmund a Wolfsburg otthonába látogat, míg a Bayern aznap este a Frankfurt együttesét fogadja az első müncheni zártkörű mérkőzésen.



Emre Can és Reus is hadüzenetet küldött a Bayernnek
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top