Kispályás foci

Kispályás foci (1)


Kispályás szurkolói csapatunk megalakulása közösségünk egy megbecsült tagjának, nevezetesen Győri Tamásnak köszönhető. Elhatározásához híven, egy csoportba gyűjötte a fórum azon tehetséges lelkes fiataljait, akik a pályán is örömmel képviselnék kedvenc csapatukat.

Az olyan neves külföldi kluboknak, mint a Real Madrid, a Manchester United, vagy épp az AC Milan, hazánkban is megvannak a szurkolói, akik az internetes rajongói site-ok segítségével, nem csupán közösségeket, hanem kispályás focicsapatokat is alakíthatnak. Innen már csak egy lépés az olyan foci tornák megszervezése, amelyen ezen szurkolói felekezetek tagjai mérhetik össze tudásukat.

Fő törekvésünk tehát az volt hogy bekerüljünk e vérkeringésbe, hogy kvalifikáljuk magunkat az évente több alkalommal is megrendezésre kerülő szurkolói tornákra, hisz nehogy már csak az angol, spanyol, olasz szurkolói csapatokról szóljon a fáma. ;)

2006 november 19.-én sor is került az első barátságos megmérettetésre, a szurkolói torna rekordbajnokának számító, AC Milan ellenében, ahol is több mint megalázó vereséget szenvedtünk.

Ez azonban nem vetett vissza minket a célhoz vezető út kikövezésében, és sorra szerveztük a barátságos mérkőzéseket a többi szurkolói klub csapatai ellen, miközben újabb és újabb embereket próbáltunk ki, akik idő közben jelezték csatlakozási szándékukat.

A csapat fejlődőképesnek bizonyult, és a szurkolói torna selejtezőin többször is igen meggyőző játékkal rukkolt elő, ám a torna kvalifikációt jelentő csoportelsőség megszerzése, sajnos mégsem sikerült. (két 3. és két 2.hely) 2008 őszén új kezekbe került a szurkolói tornák szervezése, ami számunkra is kedvező változásokat hozott a lebonyolítási rendszerben. Három kiíráson szerepeltünk azóta, két második, és egy hatodik hellyel büszkélkedhetünk.

Rendszeres résztvevői vagyunk emellett, a Nemzeti Sport Online fórumozóinak szervezésében és részvételével eddig négy alkalommal megrendezett Alaitner István Emléktorna (NSO-torna) kiírásainak, amelyeken 1 arany és 2 ezüst érem valamint egy 5. hely a mérlegünk.

Amennyiben az elhangzottak felkeltették az érdeklődésed, illetve kedved volna egy kis Bayernes focihoz, a fórumon veheted fel velünk a kapcsolatot, még pedig itt: LINK (Szurkolói foci)

2010. augusztus 06., péntek 21:59

Szurkolói foci

Írta:

Kispályás szurkolói csapatunk megalakulása közösségünk egy megbecsült tagjának, nevezetesen Győri Tamásnak köszönhető. Elhatározásához híven, egy csoportba gyűjötte a fórum azontehetséges lelkes fiataljait, akik a pályán is örömmel képviselnék kedvenc csapatukat.

Az olyan neves külföldi kluboknak, mint a Real Madrid, a Manchester United, vagy épp az AC Milan, hazánkban is megvannak a szurkolói, akik az internetes rajongói site-ok segítségével, nem csupán közösségeket, hanem kispályás focicsapatokat is alakíthatnak. Innen már csak egy lépés az olyan foci tornák megszervezése, amelyen ezen szurkolói felekezetek tagjai mérhetik össze tudásukat.

Fő törekvésünk tehát az volt hogy bekerüljünk e vérkeringésbe, hogy kvalifikáljuk magunkat az évente több alkalommal is megrendezésre kerülő szurkolói tornákra, hisz nehogy már csak az angol, spanyol, olasz szurkolói csapatokról szóljon a fáma. ;)

2006 november 19.-én sor is került az első barátságos megmérettetésre, a szurkolói torna rekordbajnokának számító, AC Milan ellenében, ahol is több mint megalázó vereséget szenvedtünk.

Ez azonban nem vetett vissza minket a célhoz vezető út kikövezésében, és sorra szerveztük a barátságos mérkőzéseket a többi szurkolói klub csapatai ellen, miközben újabb és újabb embereket próbáltunk ki, akik idő közben jelezték csatlakozási szándékukat.

A csapat fejlődőképesnek bizonyult, és a szurkolói torna selejtezőin többször is igen meggyőző játékkal rukkolt elő, ám a torna kvalifikációt jelentő csoportelsőség megszerzése, sajnos mégsem sikerült. (két 3. és két 2.hely) 2008 őszén új kezekbe került a szurkolói tornák szervezése, ami számunkra is kedvező változásokat hozott a lebonyolítási rendszerben. Három kiíráson szerepeltünk azóta, két második, és egy hatodik hellyel büszkélkedhetünk.

Rendszeres résztvevői vagyunk emellett, a Nemzeti Sport Online fórumozóinak szervezésében és részvételével eddig négy alkalommal megrendezett Alaitner István Emléktorna (NSO-torna) kiírásainak, amelyeken 1 arany és 2 ezüst érem valamint egy 5. hely a mérlegünk.

Amennyiben az elhangzottak felkeltették az érdeklődésed, illetve kedved volna egy kis Bayernes focihoz, a fórumon veheted fel velünk a kapcsolatot.

Free Joomla! template by Age Themes